A felfüggesztett Fidesz kimarad minden fontos néppárti döntésből

A felfüggesztett Fidesz kimarad minden fontos néppárti döntésből

Az Európai Néppárt november végi zágrábi kongresszusára nem hívják meg a magyar kormányfőt és a Fidesz tagjait.

Orbán Viktort és a Fidesz tagjait nem hívják meg az Európai Néppárt (EPP) november végi zágrábi kongresszusára – értesült a Népszava.

A lap állandó brüsszeli tudósítója, Halmai Katalin emlékeztet rá: a Fidesz távoltartása automatikusan következik abból, hogy az Európai Néppárt március 20-ikán felfüggesztette a magyar kormánypárt tagságát.

 

 

„A Fidesz hosszú időre pária maradhat az Európai Néppártban” című hétfői cikkünkben az Alfahíren is felidéztük, hogy a felfüggesztés ideje alatt a Fidesz nem vehet részt a pártcsalád találkozóin, nincs szavazati joga és nem állíthat jelölteket a Néppárt tisztségeire.

A kereszténydemokraták európai parlamenti frakciójának szóvivője, Pedro López de Pablo a Népszava érdeklődésére azt is elmondta:

a Fidesz EP-képviselői még megfigyelőként sem lesznek jelen a november 20-21-ikén sorra kerülő kongresszuson.

A kétnapos tanácskozáson részt vesznek a néppárti tagpártok elnökei, illetve az állam- és kormányfői, továbbá Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke, a testület élén még hivatalban levő Jean-Claude Juncker, és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, aki nem mellesleg az Európai Néppárt következő elnöke lehet.

Az Európai Néppárt tisztújítást is tart Zágrábban, megválasztják a pártcsalád új elnökét, főtitkárát, kincstárnokát és tíz alelnökét. Emellett egy sor állásfoglalást is elfogadnak, többek között a klímaváltozásról és a fenntartható fejlődésről, valamint módosítják az alapszabályt – írja a Népszava.

Mindezen döntésekből a Fidesz kimarad, ráadásul a tagságának a megvitatása sem szerepel a kongresszus napirendjén. A Népszava brüsszeli forrásokból úgy értesült:

a párt vezetése nem szeretné elterelni a figyelmet az új elnök megválasztásáról, az európai kereszténydemokraták egyelőre nem kívánnak dönteni Orbán Viktorék néppárti jövőjéről.