Orbán szerint az történt Borkai-ügyben, aminek ilyen esetben történnie kell, az emberek nem így látják

Orbán szerint az történt Borkai-ügyben, aminek ilyen esetben történnie kell, az emberek nem így látják

A Borkai-féle szex- és korrupciós botrányt és az elhibázott válságmenedzsmentet próbálta megmagyarázni Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő először beszélt hosszabban a fideszes vezetők életstílusát leleplező felvételről az állami médiában, nyilván azért, hogy nehogy olyan kérdéseket tegyenek fel neki, amire nem tudott előre megírt válasszal készülni. A miniszterelnök azt még így sem tudta megítélni, hogy buktak-e a győri polgármester ügye miatt szavazatokat, ezt szerinte

sosem fogjuk megtudni.

A Fidesz elnöke, aki a sajtóhírek szerint személyesen akadályozta meg Borkai távozását az önkormányzati választások előtt, azt magyarázta, hogy most már jó lenne minél hamarabb túllenni ezen a botrányon, mert

van abban valami szánalmasan lehangoló, hogy arról kell vitatkozni, meg az emberek is arról beszélnek, hogy egy-egy polgármester, politikus hálószobájában - vagy isten tudja, pontosan hol - mi történik, és az egész ország ott kukkol.

Arra utalt, hogy Borkai Zsolt ügyének azzal még nincs vége, hogy újraválasztása után kizárták a Fideszből, mert van ilyen esetekben egy bizonyos menetrend, aminek még nem értek a végére.

"Még nem jött el az elégtételadás ideje, ide kell valahogy eljutni" - jegyezte meg. A jobboldali szavazók közösségének azt javasolta, ne szállítsák lejjebb a mércét (elég, ha csak a Fidesz vezetése teszi), majd arról beszélt, hogy

"komoly ország vagyunk, és az történt, aminek egy ilyen esetben történnie kell".

Még a kormánypártiak harmada is azt gondolja, hogy van még ilyen videó fideszes politikusokról

Közben a Népszava a Borkai-üggyel kapcsolatos Publicus-felmérésre hivatkozva azt írja, hogy a megkérdezettek nagy része biztos benne, hogy a Fideszben többeknek lehet ilyen ügye, amivel zsarolható. Az ellenzéki szimpatizánsok 87 százaléka, de még a kormánypártiak 30 százaléka is úgy gondolja, hogy nem elszigetelt eset Borkai hajós orgiája.

A fideszesek ötöde, az ellenzékiek több mint fele gondolja úgy, hogy a pártközpont nem engedte lemondani a győriektől ellopott pénzen paráználkodó polgármestert. Az is kiderült a kutatásból, hogy Borkai bűneivel szemben igencsak elnézőek a kormánypárti szimpatizánsok: 

A hajón "szolgálatot teljesítő" luxuslányok EU-s támogatását 22, a választók becsapását 21, a korrupciógyanús ügyeket 19, családja kétes gazdagodását 23 százalékkal kevesebben ítélték el közülük, mint az ellenzéki szavazók.

A kormánypárti média kudarcot vallot a botrány elhallgatásában, a felmérés szerint az emberek több mint kétharmadához eljutott a fideszes botrány híre. A községekben, ahol főként kormánypárti tulajdonú hírforrások vannak, az emberek 67 százaléka értesült a Borkai-ügyről, míg a megyeszékhelyeken ez az arány 78, a fővárosban pedig 88 százalék volt.
 

"Nektek a kokain, nekünk a krumpli" - a pünkösdi orgia és a lopás ellen tüntettek Győrben

Mintegy ezer ember tüntetett a győri városháza előtt Borkai Zsolt pünkösdi orgiája és a fideszes korrupció ellen. Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője a demonstrálók mellett külön köszöntötte a szintén jelen levő Bede Zsoltot is. „Nagyjából olyan erkölcsű emberek vannak a Fideszben mindenhol, mint Bede." - mutatott rá a politikus.