Borkai 180 ezer főt „vitt el” szavazni

Borkai 180 ezer főt „vitt el” szavazni

A választók 37 százaléka szerint az embereknek elegük lett a Fideszből.

A Publicus választások után készített kutatása szerint

a Borkai-botrányt ismerők 3 százaléka, 180 ezer fő kifejezetten emiatt a skandalum miatt vett részt

a helyhatósági választásokon – számol be a felmérésről a Népszava. A szex- és korrupciós botrányba keveredett fideszes polgármester – aki azóta kilépett a kormánypártból, bár városvezetőként szorosan együttműködik vele – balhéja

a nyugdíjas korú szavazókat még inkább megmozgatta,

6 százalékuk, azaz 120-130 ezer fő ugyancsak a botrány hatására voksolt.

A közvélemény-kutató intézet megjegyzi, önmagában Borkai szex- és korrupciós botránya kevés lett volna a Fidesz ilyen mértékű térvesztéséhez, szerintük a yachtos orgia a 3,9 millió megjelent szavazóból csak 236 ezer részvételi hajlandóságára volt kisebb-nagyobb hatással. A kutatás szerint

a kormánypárti vérveszteségek okaként a választók 37 százaléka azt nevezte meg, hogy „az embereknek elegük lett a Fideszből”.

Ebben a szegmensben a Jobbik-szimpatizánsai kiugróan magas értéket képviselnek, a konzervatív ellenzéki párt szavazóinak 84 százaléka ezt nevezte meg a kormánypárti térvesztés okaként.

A kutatás szerint a vidéken élők 41, a vidéki nagyvárosban élők 33, a megyeszékhelyen élők 46 százaléka ugyancsak úgy véli, a választók besokalltak a kormánypártoktól. Az ellenzéki sikereket a fővárosiak 53 százaléka a közös indulásnak tudta be, ez azonban Budapest határain túl már nem állja meg a helyét: megyeszékhelyeken 27, vidéki városokban 26, vidéki kösségekben pedig csak 20 százalék véli úgy, hogy az egységes ellenzéki indulás hozott sikert.