Megegyeztek a Közszolgálati Közalapítvány jelölteiről az ellenzéki pártok

Megegyeztek a Közszolgálati Közalapítvány jelölteiről az ellenzéki pártok

Az ellenzéki pártok közös közleményt adtak ki arra vonatkozóan, hogy megegyeztek a médiatanács ellenzéki jelöltjeiről. 

A közlemény szerint

Kövér László házelnök október 21-ei felhívására az ellenzéki képviselőcsoportok pénteken megállapodtak a Közszolgálati Közalapítvány három ellenzéki delegáltjának személyéről. Az ellenzék október 13-án bebizonyította, hogy képes a korrekt és sikeres együttműködésre, így tett a választások után is. Az ellenzék három jelöltje:

Dr. Debreczeni József, Kránitz László és dr. Silhavy Máté.

A 2010-ben megválasztott, kizárólag fideszes jelöltekből álló Médiatanács mandátuma két héttel ezelőtt lejárt, azonban a médiatörvény ellentmondásos rendelkezései értelmében az új tagok megválasztásáig a helyükön maradhatnak. Az Országgyűlés még tavaszi ülésszakán felállította a Médiatanács tagjait jelölő eseti bizottságot, annak munkáját azonban szeptemberben a kormánypártok elszabotálták. E lépésüket azzal indokolták, hogy a médiatörvény módosítására készül a kétharmados kormánypárti többség. A törvényjavaslatot azóta sem nyújtották be, és nem szerepel az Országgyűlés őszi munkatervében sem, így kérdéses, hogy idén még vajon választ-e új Médiatanács tagokat a parlament - emlékeztet a közlemény.

A közös dokumentum azzal zárul:

az egypárti Médiatanácsot hazai és nemzetközi szervezetek is kritizálták. Az ellenzéki képviselőcsoportok egyhangúlag felszólítják a kormánypártokat, hogy a médiatörvény módosításával a Médiatanácsban is garantálják, hogy az ellenzéki jelöltek helyet kapjanak a testületben.

A közleményt a DK részéről Gréczy Zsolt, a Jobbikból Brenner Koloman, az MSZP-től Harangozó Tamás, míg a Párbeszédből Kocsis-Cake Olivio jegyzik.