Déri Tibor: a kerület továbbra is támogatni fogja az újpesti sportéletet

.

A továbbiakban is teljes mértékben támogatni fogja az újpesti sportéletet a IV. kerületi önkormányzat – erről Déri Tibor polgármester beszélt lapunknak.

Az újonnan megválasztott újpesti polgármester elmondta, hogy a közeljövőben lesz esedékes az önkormányzat és az UTE (Újpesti Torna Egylet) közötti szerződés újratárgyalása. Déri hozzátette, hogy ezen a szerződésen nem szeretne „negatívan” változtatni.

„Nyilván meg kell vizsgálni a szerződést, mert jelenleg nem tudjuk, hogy milyen jellegű megállapodás létezik az UTE és az önkormányzat között. Azonban ettől függetlenül, mi továbbra is szeretnénk ugyanúgy támogatni a kerületben az újpesti sportot.”

Déri Tibor kiemelte, hogy egyelőre még időt szeretne kérni az újpesti sportszerető emberektől, ugyanis október 30-án, szerdán lesz az alakuló ülése az újonnan felálló IV. kerületi önkormányzatnak.

„Egyelőre még konkrétumokkal nem tudok szolgálni, de azt már jeleztem, hogy szeretnék mihamarabb leülni az UTE elnökével is”

- tette hozzá Déri Tibor.

Az újpesti polgármester megerősítette azt az információt is, hogy a múlt héten az Újpest FC megyeri úti székházában járt, hogy egyeztessen a labdarúgóklub képviselőivel, azonban arról nem árult el semmit, hogy miről esett szó ezen a megbeszélésén.

Mint ismert, az Újpest FC és az UTE között régóta húzódó ügy a címervita. Ezen ügyben Déri úgy fogalmazott, hogy szeretné megismerni személyesen is mindkét fél álláspontját, addig nem szeretne semmilyen elhamarkodott nyilatkozatot tenni az ügyben.

„Mindenkinek egy célja van, hogy nyugalom legyen Újpesten e tekintetben”

- összegezte az ügyet a polgármester.

Déri Tibor korábban több alkalommal is leszögezte, hogy elkötelezett a címer visszaállítása ügyében. 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss