Mi történik Szíriában és miért? – A török kurd háború háttere – ezzel a címmel szervezett előadást a Főnix Mozgalom és a Magyar Európai Nők. Ott voltunk.
Az első előadó Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója volt. Azzal kezdte, hogy horizontálisan az államok, valamint vertikálisan a nem állami szereplők szintjén is tagolt nemzetközi hatalmi viszonyok között élünk. Az elmúlt tíz évben egy újrealizmus kezd kibontakozni, az arra alkalmas képességekkel rendelkező államok érdekszférákat alakítanak ki maguknak, amihez nem állami biztonságpolitikai szereplőket, ilyenek például a kurdok is, felhasználnak.
Az Európai Unió részben politikai széttagoltsága, részben katonai képességei miatt nem szereplője a közel-keleti problémáknak. Diplomáciai és gazdasági szempontból ugyan próbáljuk érvényesíteni az érdekeinket, de a háborúba katonák kellenek, az EU viszont nincs jelen a térségben.
Az Egyesült Államoktól azt láthatjuk az elmúlt öt évben, hogy egyre kevésbé érdeklődik a Közel-Kelet iránt. Az amerikaiak egyik fontos célja volt Szíriában, hogy megbuktassák az Aszad-rezsimet, ezt nem sikerült elérni. A másik ilyen az Iszlám Állam katonai legyőzése volt, ami, bár a szervezet tovább él, tulajdonképpen teljesült. A harmadik, inkább európai probléma, hogy megakadályozzanak egy a 2015-öshöz hasonló menekülthullámot.
Törökország
Törökország alapvetően nem főszereplője a közel-keleti hatalmi harcnak. Különleges geopolitikai helyzetű, stratégiailag magányosságra ítélt ország. Már a ’80-as évektől biztonsági kérdés a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveres felkelése. A PKK-t nemcsak Ankara, hanem az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetként tartja nyilván.
A török külpolitikai szempontrendszerbe főleg 2003 után kerültek be a kurdok, persze előtte is foglalkoztak már velük, de két fontos esemény erős hatást gyakorolt Ankarára. Az egyik a 2003-as amerikai támadás Irak ellen, és Szaddám Huszein rendszerének összeomlása, majd az ezt követő széleskörű iraki kurd autonómia létrejötte. A másik a szíriai polgárháború, itt az ISIS elleni eredményes harc erősítette a kurd pozíciókat.
A biztonságpolitikai szakértő összefoglalása szerint az elmúlt évek térségbeli biztonsági változásai nem túl kedvezően alakultak Törökország számára, ide sorolta az iraki háborút, a grúz-orosz háborút, valamint Szíriát és a Krím elcsatolását.
Kurdok
A második előadó Pénzváltó Nikolett volt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont kutatója elsősorban a kurdokról beszélt.
A kurdok a világ egyik legnagyobb, saját állammal nem rendelkező népcsoportja, körülbelül 35 millióan vannak, legnagyobb számban Törökországban 15-18 millió fővel. Szíriában 1,5-2,5 millió kurd él, ezeken kívül Irakban és Iránban találkozhatunk velük.
Konfliktus esetén „a kurdokról” beszélünk, de rendkívül heterogén népcsoportról van szó, nyelvi, vallási és törzsi megosztottsággal.
A Kurdisztáni Munkáspárt 1984 óta folytat fegyveres harcot Törökországban a kurd autonómiáért, ez eddig, becslések szerint negyvenezer halálos áldozatot követelt. A PKK azonban nem egyenlő a törökországi kurdokkal, sokan nem értenek egyet az eszközeikkel, sőt, Recep Tayyip Erdoğannak és pártjának nagyszámú kurd szavazója van.
Szíria
Szíriában a legjelentősebb kurd szervezetek a Demokratikus Egyesülés Pártja (PYD), valamint a Kurd Nemzeti Tanács (KNC). Köztük hatalmi verseny is zajlott, a PYD-nek van katonai ereje, ezek a Népvédelmi Egységek (YPG). A KNC-nek fegyveresei nincsenek, de nemzetközi legitimációja igen. Erdoğan egyik érve a háború mellett az volt, hogy a YPG harcosait elűzzék a határmenti területekről.
A KNC-t meghívták a genfi és asztanai tárgyalásokra is, de facto viszont a PYD irányít a szíriai kurd területeken, köszönhetően a fegyveres erőnek.
Pénzváltó Nikolett három fő akadályt említett a független kurd állam létrejötte előtt:
- Belső megosztottság: ki vezetné a létrejövő kurd államot? Elég csak arra gondolnunk, hogy Iraki Kurdisztánban korábban polgárháború is zajlott a kurdok, egész pontosan a Talabani-klán-féle Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK) és a Barzani-klán által vezetett Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) között.
- A függetlenség gazdasági alapjának hiánya: a szíriai és iraki kurd területek gazdasága nagyjából kimerül abban, hogy kőolajat próbálnak exportálni. Tengerpattal nem rendelkeznek, a környező államok pedig nem akarják erősíteni a kurd gazdaságot.
- A külső hatalmak ellenállása: senki nem fog önként területeket átadni a kurdoknak, ráadásul a globális hatalmak sem akarják átrajzolni a határokat, mert annak beláthatatlan következményei lehetnének az amúgy is instabil régióban.
Háború
Szíriában 2011-ben kezdődtek tüntetések, amik polgárháborúvá fajultak, a nyugati államok Bassár el-Aszaddal szemben foglaltak állást. 2014-ben az ISIS előretörése hozott új szempontokat a konfliktusba, ennek hatására létrejött és beavatkozott az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció.
A kurdok a Daesh elleni harcban váltak főszereplővé, a nyugati államok nem akartak szárazföldi csapatokat küldeni, ezért őket képeztek ki és támogatták. A kurdok a háború során nagy területeket vontak ellenőrzésük alá, ezek határai túlnyúlnak az etnikailag kurd többségű részeken.
Támadnak a törökök
Ankara offenzívája nem értékelhető derült égből villámcsapásként, Erdoğanék minden létező fórumon jelezték korábban többször is, hogy a szíriai kurd autonómiát biztonsági fenyegetésként értékelik és rendezni szeretnék ezt a helyzetet. A biztonsági zóna ötlete sem mostani, az amerikaiak elméletben egyszer bele is egyeztek a létrehozásába, de végül csak az időt húzták, ezért döntöttek a törökök az egyoldalú beavatkozás mellett. Ankara egyébként hajlandó tárgyalni kurd szervezetekkel, például a szíriai KNC-vel és az iraki KDP-vel is.
További aggályuk a PKK és a PYD közötti kapcsolatok, amik valóban léteznek. Erdoğan érvei között felfedezhetjük a törökországi menekülttáborokban élő 3,6 millió szíriai visszatelepítését. Jelenlétük Törökországban erősödő társadalmi feszültséghez vezet, rengeteg pénzt költenek a táborok fenntartására és a menekültek számára biztosított ingyenes egészségügyi ellátásra, oktatásra.
Amit szintén sokan hajlamosak elfelejteni, hogy Donald Trump bejelentése sem hirtelen ötlettől vezérelve, váratlanul érkezett. Trump már elnökjelöltként is azzal kampányolt, hogy haza kell vinni az amerikai katonákat.
A kivonulás mikéntjével és időzítésével lehet vitatkozni, de az amerikai cél, miután világossá vált, hogy Aszad hatalmon marad, az ISIS visszaszorítása volt. Ez megtörtént, innentől gyakorlatilag nincs életbevágó érdekük Szíriában maradni. A kurdokkal átmeneti, taktikai, tranzakcionális együttműködésben álltak, de nem ígértek nekik semmit.
Európa
Racionálisan és realistán nézve Európa érdeke a stabil közel-keleti államok a menekültválság és a terrorizmus miatt. Tevékenységük a nyilatkozatokban, felszólításokban és fegyverembargóban kimerül. Nem vagyunk jelen Szíriában, nem vagyunk szereplői a konfliktusnak, az értékrendi alapú politizálás a hatalmi realizmusban nem egyszerű.
Ráadásul az EU magatartása a külső szereplők számára kettős mércének tűnhet.
Hasonló a helyzet a menekültekkel, az EU elvárja a törököktől, hogy a nemzetközi jogok szerint bánjanak a menekültekkel, miközben sok uniós tagállam nem hajlandó menekülteket befogadni, így hiteltelenítve a szövetséget a külső szereplők előtt. Erkölcsileg ugyan ítélkezünk, de felelősséget nem vállalunk.
Az oroszok a győztesek
Gyakorlatilag Moszkva és Bassár el-Aszad jöttek ki legjobban a török hadműveletből. Damaszkusz vissza akarja szerezni az ellenőrzést az ország teljes területe felett, a kurdokkal kötött egyezség utáni bevonulás fontos lépés volt ebbe az irányba.
Erdoğan és Putyin megállapodásával létrejött a biztonsági zóna, ahol a törökök és oroszok közösen fognak járőrözni. Korábban itt török-amerikai ellenőrzés volt tervben, ebben az értelemben Moszkva veszi át Washington helyét. Emellett Oroszország elsődleges prioritásai nem sérültek: megmaradt szövetségük az Aszad-rezsimmel, megőrizték a volt Szovjetunió területén kívüli utolsó kikötőjüket Tartusznál, sőt, az egész szíriai konfliktusban még egy légibázist is „nyertek” Hmeimimben.
Nem csak Trump és Erdoğan tehet róla: a kurdok hibáztak, Európa tétlen maradt
Szinte egységessé vált a kurdok melletti kiállás és Donald Trump, valamint Recep Tayyip Erdoğan elítélése a török-kurd háború kitörése után, pedig mindkettejük lépése várható volt, de sem a kurdok, sem Európa nem készültek B-tervvel. Szalai Mátét, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját, a Corvinus Egyetem oktatóját kérdeztük.