Végre: a NATO kiállt a kárpátaljai magyarok mellett

Végre: a NATO kiállt a kárpátaljai magyarok mellett

A NATO-főtitkár arra kérte az ukrán államfőt, biztosítson nagyobb jogkört a kárpátaljai magyarok számára - írja a KárpátHír az ukrán Korrespondent hírportálra hivatkozva.

Jens Stoltenberg a kijevi látogatásán rendezett sajtótájékoztatón mondta el az ukrán vezetésnek szóló üzenetét, amelyben arra szólította fel Kijevet, hogy

vegye figyelembe és alkalmazza a Velencei Bizottság valamennyi, az ukrajnai kisebbségek oktatására és jogai biztosítására vonatkozó javaslatát.

A média munkatársai előtt a főtitkár elmondta, hogy a kárpátaljai magyarság kérdésköre felmerült a Volodimir Zelenszkijjel folytatott négyszemközti megbeszélésen. Ez a probléma ugyanis erősen nyugtalanítja Magyarországot, amely tagja a NATO-nak.

Stoltenberg kijelentette, valamennyi tagország osztja a magyar álláspontot, és épp ezért azt Ukrajnának is szem előtt kell tartani.

Most tehát minden Ukrajnán múlik - szögezte le a NATO főtitkára, aki még hozzátette: azt a választ kapta az ukrán elnöktől, hogy Ukrajna kész végrehajtani a Velencei Bizottság hét javaslata közül hatot.

Stoltenberg az ukrán hadsereg az oroszpárti felkelők csapatainak szétválasztásáról - amely a tartós fegyverszünet egyik legfontosabb feltétele - is tárgyalt Zelenszkijjel - írja az MTI. Közösen bejelentették, hogy november 4-én a Donyeck megyei Petrivszke településnél is megkezdődik a csapatszétválasztás, ha a felek betartják a tűzszünetet.

Az államfő emlékeztetett arra, hogy a csapatoknak egymástól egy-egy kilométerre történő hátrébb vonásához hét nap valódi fegyvernyugvásra van szükség a kijelölt térségben. Két napja kezdődött el a csapatszétválasztás a Luhanszk megyei Zolote településnél, júliusban pedig már be is fejeződött a szintén Luhanszk megyei Sztanicja Luhaszkánál.

A zolotei és a petrivszkei csapatszétválasztás megkezdését Moszkva feltételül szabta a normandiai négyek, azaz Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország újabb csúcstalálkozójának.

Zelenszkij kifejezte meggyőződését, hogy ezután sor kerülhet a rég várt normandiai csúcsra, ha valamennyi fél úgy akarja.
  
A sajtótájékoztatón az elnök kijelentette, hogy Ukrajna kész felgyorsítani felkészülését a NATO-csatlakozásra, és nem veszi le napirendről azt az igényét, hogy az észak-atlanti szervezet aktiválja számára a tagsági cselekvési tervet (MAP). Megerősítette továbbá, hogy a NATO és Ukrajna közötti gyakorlati együttműködés keretén belül dolgoznak az áttérésen egy új formátumra, de erről részleteket nem hozott nyilvánosságra.
 
A UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a bizottsági ülésen Zelenszkij felvetette, hogy a NATO vegye be Ukrajnát a Kiterjesztett Lehetőségek elnevezésű programjába (Enhance Opportunity Program). Ez a program egyesíti az észak-atlanti szervezet körül a NATO azon legközelebbi partnereit, amelyek más-más nem szövetségesek, de készek a szoros együttműködésre elsősorban műszaki területen, valamint közös műveletekben és hadgyakorlatokban való részvétellel - fűzte hozzá magyarázatul a Jevropejszka Pravda hírportál.  
 
Stoltenberg a bizottsági ülésen emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij és az új ukrán kormány széles társadalmi támogatást kapott a választásokon nagyszabású reformtörekvései végrehajtásához. "Ukrajna  most jut el oda, hogy megfeleljen az euroatlanti alapelveknek és standardoknak, ami alapján teljesítheti állampolgárai elvárásait. A reformfolyamat rendkívül fontos az ország jövőbeni biztonsága és jóléte szempontjából, valamint segíti az önök törekvéseit a majdani NATO-tagság elnyeréséhez vezető úton" - mondta a főtitkár.

A parlament előtt elmondott beszédében kiemelten az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megreformálására, valamint a biztonsági és védelmi szervek feletti fokozottabb parlamenti ellenőrzés megteremtésére szólította fel a törvényhozást.