Gagyi szappan miatt lett beteg több mint 300 gyerek Hajdúsámsonon

Szappan
pixabay.com

Gyenge volt a kézmosó szappan, így kerülhetett szalmonella a majonézbe a hajdúsámsoni iskola főzőkonyháján - számolt be az M1 csatorna péntek délutáni Híradójában a szeptemberi fertőzés ügyében indított vizsgálat eredményéről.

Azt mondták: az egyik ott dolgozó kezéről juthatott a baktérium az ételbe.

A Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal a Cívishír nevű hírportált arról tájékoztatta, hogy a vizsgálat szerint a konyhán használt szappan fertőtlenítő hatása nem felelt meg az előírásoknak.

A termék gyártója ellen eljárás indult - hangzott el a híradóban.

Gyerekek kaphattak szalmonellafertőzést

Az elmúlt három napban 54 gyereket láttak el a Debreceni Egyetem (DE) szakorvosai feltételezett szalmonellózis gyanújával - közölte az egyetem klinikai központjának elnöke szombaton az MTI-vel. Berényi Ervin közleménye szerint 44 gyermek a klinikai központ gyermekklinikájára, 10 pedig a Kenézy Gyula egyetemi kórház infektológiájára került.

Emlékeztettek: szeptemberben a hajdúsámsoni iskola menzáján elfogyasztott majonézes kukorica miatt több mint háromszázan betegedtek meg. Sok diák kórházba került.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss

1
sss
2019. november 18. | 20:15
Egy film, amelynek a története fikció, de az általa vázolt jelenség nagyon is valóságos. Nekünk magyaroknak kiváltképp.
1
Egy film, amelynek a története fikció, de az általa vázolt jelenség nagyon is valóságos. Nekünk magyaroknak kiváltképp.