A legszebb sír

temető, halottak napja
Dobos Zoltán / Alfahír

Halottak napja, városszéli temető. Sokan, de nem tömeg. Hosszú sor a virágárusnál. Nem meglepő, hiszen emléknap.

Sétálok befelé elhunyt szeretteimhez. A kontraszton megakad a szemem: az egyik nagy családi síremlékhez és a mellette levő, egyszerű fakeresztes sírhoz egyszerre érkezik a két család. Munkához látnak: letisztítják, kigazolják.

A márvány síremlékre virágok és koszorúk tucatját helyezik. Mécseseket raknak körül, valószínűleg még éjszaka is szinte nappali világosság veszi körül azt. Látszik, szerették az ott nyugvókat. Megállnak a márvány emlék előtt, elmondanak magukban egy gyors fohászt, majd szállnak vissza az autóba, mennek. Tovább, másik családi sírhoz? Vagy haza? Ki tudja? A sír szép lett.

Míg előbbiek még bőven mécsest gyújtogattak, a fakeresztes földhalomnál már végeztek. A kis dombon egy szál krizantém, előtte egy szem teamécses. Állnak. Némán, egymás mellett már percek óta. Szájuk alig láthatóan rebeg valamit. Beszélgetnek az eltávozottal, vagy imádkoznak? A másik család autója már nem látszik, de ők még mindig ott állnak. Nem tartozik hozzájuk másik sír? Vagy nem kell sietni haza, előre elkészült az ebéd? Ki tudja? A sír szép lett.

Lassan lépkedem. Hány szál virág kell, hogy lássák: szerettük elhunytjainkat? Hány szem mécses képes a feltámadt Krisztusba vetett reményt kifejezni? Hány szál virág és hány szem mécses egyenlő azzal a pár perc emlékezéssel és imával, amit a temetőben töltünk elhunytjainkkal? Ez nem matematika.

Az egyszerű fakeresztes sírhalom szebb lett. A benne nyugvók számára biztosan.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss