A szociális és az egészségügyi bértábla egyesítését követeli a kormánytól az LMP

A szociális és az egészségügyi bértábla egyesítését követeli a kormánytól az LMP

Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján újra aktuálisnak nevezte szociális bértábla rendezését, ugyanis a szakszervezetek szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) folytatott bértárgyalások "nem vezettek semmilyen eredményre".

A három nagy állami ágazatból a szociális bértábla a legalacsonyabb, átlagban egy gyógypedagógus nettó 130 ezer forintot keres, az ágazatban dolgozók 80 százalékának fizetése nem éri el 200 ezer forintot

- mondta.

Ungár Péter álláspontja szerint a bértábla rendezéséhez kizárólag politikai akarat szükséges.

"Amennyiben igaz a Fidesz azon állítása (.), miszerint Európában Magyarországon van az egyik legnagyobb gazdasági növekedés, ebből kifejezetten ki lehetne fizetni, hogy ne 130 ezer forintot keressen egy gyógypedagógus vagy ennél is kevesebbet egy segédápoló"

- hangsúlyozta. Ungár Péter a szociális ágazat legnagyobb problémájának nevezte, hogy az alacsony fizetések miatt kevés "kezdő, új munkatárs jön, rettentően el van öregedve és nyugdíjközeli az állomány és még így is - a kormány bevallása szerint - 15 százalékos a betöltetlen álláshelyek aránya".

Az LMP képviselője ezért pártja nevében azt követelte a kormánytól, hogy a szakszervezetekkel folytatott bértárgyalások során jussanak eredményre. Azt is követelte, hogy fokozatosan - évek alatt - egységesítsék a szociális és egészségügyi bértáblát, továbbá azt, hogy ne legyen olyan szociális dolgozó, aki nem kapja meg a nettó 200 ezer forintos fizetést.

Arra az újságírói kérdésre, miszerint már a harmadik SMA-ban (spinális izomatrófia) szenvedő kisgyermek "rendkívül drága" terápiájának finanszírozására indult gyűjtés, Ungár Péter úgy válaszolt, hogy a betegek kis száma miatt az egészségbiztosítás egésze "ki tudná gazdálkodni" ezek finanszírozását.

Leventének is összegyűlt a 700 millió forint, megkaphatja a kezelést

Megismétlődött az a nagyszabású társadalmi összefogás, aminek keretében először egy Zente nevű kisfiú kaphatta meg a Zolgensma nevű, 700 millió forintba kerülő gyógyszert azért, hogy legyőzhesse gerinceredetű izomsorvadását (SMA). Csütörtöktől egy újabb apró gyermek, Levente is készülhet a génkezelésre, ugyanis számára is összegyűlt a 700 millió forint adomány.