Megkezdődhet végre az M0-st tehermentesítő út tervezése

Megkezdődhet végre az M0-st tehermentesítő út tervezése

Ha egyszer elkészül, több százezer ember lélegezhet fel. Szó szerint.

Ha egyszer elkészül, több százezer ember lélegezhet fel. Szó szerint.

Kiírta a Komárom és Sárbogárd közötti út tervezésére vonatkozó tendert a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A dokumentumból kiderül, hogy új, 2x2 sávos út Komárom-Nagyimánd mellett ágazik le az M1-es autópályáról, majd Székesfehérvárt érintve Sárbogárdnál éri el az M8-as autópályát. Az tehermentesítő út részben meglévő szakaszokra épül, de nem érinti a településeket.

A tanulmányterv mellett környezeti hatásvizsgálati dokumentációt kell készíteni, illetve meg kell szerezni a környezetvédelmi engedélyt is. 

Mint ismert, az M0-s déli szektorának finoman szólva is lassú felújítása miatt a főváros és az agglomeráció déli, délnyugati részén élő több százezer ember élete pokollá változott: az állandósult dugókat a kamionok a környező településeken próbálják kikerülni, óriási zaj- és légszennyezést okozva ezzel.

Jobbik: Haladéktalanul kezdjék meg az M8-as építését!

A főváros és a dél-budai, dél-pesti agglomeráció közlekedése az M0-s felújítása miatt gyakorlatilag összeomlott. Az ott élők életét pokollá változtató rendkívül vontatott építkezés megmutatta, hogy a Budapestre és környezetére ráeresztett óriási tranzitforgalom mekkora károkat okoz. A Jobbik ezért most azt javasolja, hogy a kormány haladéktalanul kezdje meg a fővárost tehermentesítő M8-as építését.

Eközben a kormány tavaly decemberben módosított a településrendezési törvényen, amiből kikerült az M0-s körgyűrű M1-es és a 10-es főút közötti szakasza, vagyis lényegében a nyugati szektor. A döntés mögött egyértelműen jelentős lobbierővel bíró II. kerületi politikai elit áll, vagyis a tranzitforgalom túlnyomó része továbbra is az M0-s déli szektorát érinti.

Biztos, hogy annyira örülni kell annak, hogy nem készül el az M0-s?

"Az M0-s Pesthidegkutat érintő szakaszáról szóló több évtizedes vita zárulhat le a kormány decemberi döntése értelmében. Az elfogadott tervek szerint az M1-es és Esztergom között épül új autópálya, ily módon bezárulhat a budapesti körgyűrű, de nem az eddig tervezett, a fővároshoz közeli, környezetvédelmi területeket - a Paprikás-patakot, a Remete-szurdokot vagy a Budakeszi Vadasparkot - érintő nyomvonalon.