Erre jó a fideszes kétharmad: ismét leszavazták az állatkínzók elleni szigorúbb fellépést

Erre jó a fideszes kétharmad: ismét leszavazták az állatkínzók elleni szigorúbb fellépést

Kedden került az országgyűlés elé az az állatvédelmi szempontból meghatározónak tekinthető törvényjavaslat, amit a múlt heti bizottsági tárgyalásán vita nélkül söpört le az asztalról a kormánypárti többség. Mivel a Jobbik kiemelten fontosnak tartotta az ügyet, úgy döntött, ez esetben felhasználja a frakció azon lehetőségét, hogy ülésszakonként 6 javaslatot a bizottsági elbíráláson felül is a plénum elé terjeszthet tárgysorozatba vételre. 

A korábbi ellenszavazók párttársai azonban ma hasonlóképp döntöttek és elutasították, hogy a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) szigorításával a különös kegyetlenséggel elkövetett állatkínzási eseteket pénzbírságok és felfüggesztett fogházbüntetések helyett letöltendő szabadságvesztéssel sújtsák a bíróságok.

A Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos országgyűlési képviselő által benyújtott javaslatot 49 igen, 110 nem és 4 tartózkodás mellett szavazta le az országgyűlés. A nemmel szavazók között kizárólag a kormánypártok, a Fidesz-KDNP képviselői voltak.

Az összes ellenzéki párt által támogatott jobbikos javaslat az állatvédelmi törvényt a gyakorlatban úgy módosította volna, hogy az állatkínzás alapesetben vétség helyett már bűntettként, 0-2 év helyett 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel, valamint különös kegyetlenség, illetve több állat kárára történő elkövetés esetén 0-3 év helyett 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel vált volna büntethetővé.

A hétfői parlamenti ülésen Stummer János jobbikos politikus próbált hatni a fideszes képviselőkre, rámutatva, hogy

„aki levágja a kutyája orrát, azt letöltendő börtönre kell ítélni! Aki bálamadzaggal a kocsi után köti, s úgy húzza haza, azt is! Aki pedig nem erre szavaz országgyűlési képviselőként, az cinkos lesz az állatkínzásban, az bűnpártolást követ el!”

Sajnos nem járt eredménnyel. Így megtanulhatjuk, hogy a kormány álláspontja szerint az állatok kínzásos kivégzése még nem töri át a „régivágású” kereszténydemokrácia kereteit. Pedig a múlt heti bizottsági ülésen történtekre reagálva még aznap létrejött az Egymillióan az állatvédelmi törvény szigorításáért nevű Facebook-csoport, amihez azóta közel 34 ezren csatlakoztak, azzal a céllal, hogy elérjék, a kormány vegye komolyan az állatvédelmi törvény módosító javaslatait, valamint jöjjön létre az Állatrendőrség. Szorgalmazzák továbbá az állatokkal való megfelelő bánásmód oktatását az iskolákban, kérik az állatvédő szervezetek rendszeres támogatását, illetve alkalmassági vizsgához kötnék az állattartási jogot is.