Az euró az újabb drasztikus törésvonal Orbán két erős embere között

Az euró az újabb drasztikus törésvonal Orbán két erős embere között

Ismét szöges ellentétbe került egymással Orbán Viktor két erős embere, a gazdaságpolitika két irányítója. A Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes és Matolcsy György jegybankelnök közti újabb feszültség forrása az euró körül alakult ki.

Vargát ugyanis a Menedzser Fórum kérdezte a Versenyképességi Tanács ülését követően a közös valuta bevezetésével kapcsolatos álláspontjáról. A gazdasági szakportálnak a fiskális politikát irányító gazdaságpolitikus azt mondta,

az eurót a legígéretesebb – de befejezetlen – kezdeményezésnek tartja az unióban.

Varga hozzátette azt is, hogy

uniós tagságunkkal vállaltuk az euró bevezetését.

Majd kifejtette, hogy nincs céldátum a közös pénz magyarországi bevezetésére.

Vargával ellentétben Matolcsy a Financial Timesba írt publicisztikájában viszont úgy vélte – mint arról lapunk is beszámolt –,

a közös pénz egy stratégiai hiba, és szerinte lehetővé kellene tenni azt, hogy az eurózóna tagjai elhagyhassák a pénznemet.

Felszámolná az eurót Matolcsy György

Az eurózóna lerombolását javasolja a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Financial Timesba írt cikkében, amit az Index szemlézett. Matolcsy György az angol lapban a közös uniós pénz előnyeit nem, csak a hátrányait veszi sorra, ugyanakkor arról sem ír, hogy ez az általa elképzelt folyamat hogy zajlana.

Orbán Viktor két legfontosabb gazdaságpolitikusa nem először esett nyilvánosan egymás torkának. Két hónapja Varga Mihály a lassuló gazdasági környezetre utalva azt mondta,

az aranykor, ami mögöttünk van, kezd véget érni.

Erre válaszul a monetáris politika feje a novekedes.hu-ra írt publicisztikájában a fiskális politika irányítójáról azt írta,

miért is ne lehetne kétségbe vonni egy pénzügyminiszter szavait, ha ellentmondanak a nemzet vágyainak és a hivatalban lévő kormány terveinek?

Komoly feszültség Orbán közvetlen környezetében

Elég ritka az olyan eset, amikor nyilvánossá válnak a Fideszen belüli érdekellentétek, hatalmi acsarkodások. Ha meg is történik, általában nevük elhallgatását kérő informátorok értesítik az ellenzéki médiát. Ami most történt, arra viszont gyakorlatilag a G-nap óta nem volt példa: Orbán Viktor két közvetlen munkatársa, egyben legfontosabb gazdaságpolitikusa a nagy nyilvánosság előtt kritizálta egymást.