Újabb adag „déli életérzés” a gödöllői rockbandától – Meghallgattuk mit mond az Asphalt Horsemen

Újabb adag „déli életérzés” a gödöllői rockbandától – Meghallgattuk mit mond az Asphalt Horsemen

„Akadálymentesített” asphaltozás.

November hetedikén idei utolsó fővárosi koncertjére készül az Asphalt Horsemen, akiknek a tervek szerint az év végi ünnepek előtt egy koncertkiadványa is napvilágot lát majd. A gödöllői southern banda bő két és fél évvel ezelőtt ’Az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele’ kategóriában elnyert Fonogram-díj átvétele után pár nappal mutatkozott be portálunkon - azóta sok víz lefolyt a Rákos-patak medrében, és a csapat háza táján is zajlott az élet. Főhőseink alaposan belehúztak a videoklip készítésbe, olyannyira, hogy még abban az esztendőben hét hónap alatt négy dalukat – Down in the Dirt, Wasting Time, Wicked Woman, Thank You – is publikálták kisfilmként. De a további élő bemutatkozásokat sem vették félvállról, a hazai és külföldi fellépések mellett 2017 őszén egy kilenc állomásos – szlovák, német és cseh helyszíneket magában foglaló – Európa turnén, tavaly májusban egy finn, majd ezt követően pedig egy cseh koncertkörúton vettek részt, szóval nevükhöz hűen derekasan rótták az aszfaltot. Sőt, a próbateremben sem hagyták sokat porosodni hangszereiket, ennek kézzel fogható bizonyítéka a Grund Records gondozásában májusban megjelent Halld, amit mondok! című CD, amire – kisebb meglepetést okozva – csak magyar nyelvű dalok kerültek.

 

Halld borito

 Az eredetileg EP-nek készült anyaghoz öt vadonatúj nóta született, ezekhez lett két-két (közönségkedvenc) szám válogatva az első és a második lemezről. A gödöllői banda – elmondásuk alapján – a barátok, ismerősök, rajongók „nyomásának” eleget téve váltott nyelvet (illetve, mert így talán könnyebben találnak utat a hazai koncertszervezőkhöz, rockrajongókhoz), de nem véglegesen, mert mostantól párhuzamosan fut a kétféle megszólalás. A végeredmény ismeretében csak elismerően lehet szólni a feladat megoldásáról, mert bizony, az hibátlan - a dalok közérthetően megfogalmazott szövegeiben maradéktalanul sikerült magyarul is visszaadni „hitvallásukat”, nevezetesen: az élethez való pozitív hozzáállás szimpatikus gondolatiságát.

A basszus-, és kétkörös gitárszólóval is felvértezett, lelazult, nyitó Még lélegzel azonnal megadja azt a kellemes alaphangulatot, ami az egész anyagot jellemzi. Utána a lendületes és derűs Halld, amit mondok! érkezik, aminek szövegében a lemez címét adó szókapcsolat nem is szerepel, viszont a megénekelt sorok frappánsan utalnak a megváltozott előadásmódra. Még pörgősebben zakatol a fémesebb témákban gazdag Eltékozolt idők – ez a szigorúbb hangvételű (itt masszív) riffelés az ötödik Minden pofonnak megvan a helye dalban is tetten érhető. E kettő közé került a minden elemében „legdéliesebb” Megteszem, ha kell nyugis, elmélkedős darabja.

!(youtube-video://AVqUGHO7zJs)

 Lássuk, illetve halljuk a négy már korábban született nótát is! A Te vagy a levegő a második lemezes Thank You ikertestvére, A mának élj! pedig a szintén ezen a CD-n helyet kapott Seize the Day zenei alapjait kapta meg. Értelemszerűen az utolsó előtti Gyerünk!, illetve a záró Rajtad áll párjait a debüt album nótái között kell keresni, előbbi a Ride On, utóbbi a Wasting Time magyarul. A riffek, a dallamok tehát ismerősek, a mondanivaló pedig ezekben a dalokban is most már mindenki számára érthető, azaz „akadálymentesen” elérhető.

Asphalt promo

 A zene maradt a bandától megszokott riffekben gazdag, szólisztikus megoldásokat is sűrűn felvillantó, southern ízekkel teli rock/hard rock. Az Asphalt Horsemen lemezeiben egyébként többek között az a jó (és ez a mostani sem kivétel), hogy a muzsikusok – Lőrincz Károly énekes/gitáros, Matyasovszki Géza gitáros, Megyesi Balázs basszusgitáros, Bencsik István dobos – kezei alól olyan természetességgel gördül ki ez a zenei világ, hogy az egyszeri hallgató azt hiheti, a világ legegyszerűbb dolga. Persze, ez messze nem igaz… Az ötletgazdag alkotómunka, az átgondolt, ízléses hangszerelés, a tanítani való, érett hangszerkezelés, és az elkötelezett hozzáállás gyümölcse minden egyes szerzemény, ráadásul a négy Lovas vélhetően az ihletadó múzsával is meghitt kapcsolatban lehet.

A női vokálokért ismét Pocsai Krisztát és Varga Lillát dicsérhetjük, és a Stereochrist gitáros Hegyi Kolos is újra szerepel vendégzenészként (Gyerünk!). A zenei alapok – élőben és egyszerre feljátszva – a gödöllői Damjanich János általános iskola színházteremben kerültek rögzítésre, a keverést, masteringet Hidasi Barnabás végezte - bitang módon szólal meg a CD.

A kiadvány vintage (értsd: jólesően retrós) dizájn-ja kellően figyelemfelkeltő, de egyben az aktuális váltást/kitérőt is maximálisan kifejezi.

 

 2019 utolsó fővárosi fellépéseként, november 7-én, a Marczibányi téri Művelődési Központban kerül megrendezésre egy újabb akusztikus Asphalt Horsemen koncert, azaz nem egy hagyományos rockbulira készül a zenekar, ahová meglepetés vendégeket is várnak.

!(youtube-video://bExUv9CstEg)

 És még idén, a tervek szerint remélhetőleg az év végi ünnepek előtt érkezik a banda Unplugged in My Old Town című koncert CD+DVD kombója. A kiadvány a gödöllői Művészetek Házában tavaly január 27-én megtartott – egyedi, gyönyörű színpadképet és sok vendégzenészt felvonultató – különleges akusztikus buli kép- és hanganyagát tartalmazza, ahol az első két album dalai, valamint néhány feldolgozás alkotta a programot. Kiadójuk híradása szerint az extrákkal megbónuszolt DVD-re a teljes műsor, a CD-re ennek editált változata került. A Wicked Women képében egy kedvcsináló előzetes már elérhető a zenekar YouTube csatornáján.

Valamint, az a szóbeszéd járja, hogy a Halld, amit mondok! – plusz tételekkel kibővített – vinyl verzióban is megjelenik… Jövőre pedig jöhet a tíz éves jubileum megünneplése!