Már a DK-nak sem tetszik a zuglói parkolási mutyi

Már a DK-nak sem tetszik a zuglói parkolási mutyi

„Számos politikai, erkölcsi aggályt vet fel az új, már beterjesztett XIV. kerületi parkolási szerződés. A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint ebben a kérdésben csak a zuglói polgárok véleményének megismerése után szabad felelős és körültekintő döntést hozni” – áll a párt közleményében. Mint fogalmaznak, a zuglóiak véleményének felméréséig, illetve az aggályok eloszlatásáig arra kérik a zuglói közgyűlést, hogy az előterjesztést ne vegye napirendre.

A zuglói parkolási botrány csaknem egy évre nyúlik vissza. Akkor a Jobbik és z LMP aktivistái tiltakoztak a többszázmilliós veszteséget termelő üzlet ellen, nem sokkal később fideszes előterjesztésre Zugló fel is mondta a helyi parkolást üzemeltető cégekkel a szerződést.

Felmondták a zuglói parkolási megállapodásokat

Zugló önkormányzata felmondja a helyi parkolást üzemeltető cégekkel a szerződést - erről fideszes javaslatra döntött a XIV. kerületi képviselő-testület hétfői ülésén. Határoztak arról is, hogy a kerületi lakosok számára június 13-ától ingyenes lesz a parkolás Zuglóban. A parkolási feladatokat a jövőben az önkormányzat látja el, létrehoztak továbbá egy tényfeltáró munkacsoportot a parkolási rendszer működésének felülvizsgálatára.

Kedden a 444 írt arról, hogy a most már a szocialista Horváth Csaba által vezetett XIV. kerület

annak a Kupper Andrásnak a cégével szerződne parkolóautomaták üzemeltetésére, aki a ferencvárosi fideszes parkolási botránynak is az egyik főszereplője,

valamint korábban el is ítélték.