LMP: "Recep Tayyip Erdogan nem a keresztény Európa barátja, mert azzal zsarolja Európát, hogy 3,5 millió migránst enged útjára"

LMP: "Recep Tayyip Erdogan nem a keresztény Európa barátja, mert azzal zsarolja Európát, hogy 3,5 millió migránst enged útjára"

Az LMP Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása kapcsán arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy hagyjon fel a háborús bűnök támogatásával - számolt be a párt sajtótájékoztatójáról az MTI.

Csárdi Antal például elmondta, hogy a magyar kormány a szoros és láthatóan baráti kapcsolat fenntartásával asszisztál a Törökország által elkövetett háborús bűnökhöz. Ez azt jelenti, hogy

Magyarország tettestárs egy etnikai tisztogatásban és népirtásban

- fogalmazott, hozzátéve:

emiatt jogos szégyent érez egész Magyarország.

Az ellenzéki politikus vérlázítónak nevezte, hogy a fővárosi kormányhivatal engedélyt adott arra, hogy "Erdogan rezsimje" iskolát hozzon létre Budapesten. Az intézményt működtető alapítvány arról lett híres, hogy az egyik iskolájában egy tanár az Iszlám Államot dicsőítette, a magyar kormány mégsem hajlandó belátni, hogy ez milyen súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent az ország számára - emelte ki a képviselő.

Keresztes László Lóránt frakcióvezető azt mondta, hogy Orbán Viktor előszeretettel nevezi magát a keresztény Európa védelmezőjének, és olyan politikusként láttatja magát, aki meg akarja állítani a migrációt, fontosnak tartja Magyarország és Európa biztonságát.

A kormányfő most mégis egy olyan emberhez "dörgölőzik", aki azokat a kurdokat gyilkoltatja meg, akik az Iszlám Állam ellen harcoltak

- hívta fel a figyelmet.

"Recep Tayyip Erdogan nem a keresztény Európa barátja, mert azzal zsarolja Európát, hogy 3,5 millió migránst enged útjára"

- tette hozzá. A török elnök arra biztatja az Európában élő török kisebbségeket, hogy ne integrálódjanak, újságírókat börtönöztet be, semmibe veszi az uniós és a demokratikus értékeket - sorolta Keresztes László Lóránt.

Emlékeztetett, hogy Orbán Viktor 2015-ben azt mondta, stabil Irakra és stabil Kurdisztánra van szükség, mert stabil kurd és iraki régió nélkül Európában sem lehet stabilitást teremteni. Mára azonban már mindenki számára világos lehet, hogy a törökök etnikai tisztogatásra készülnek Szíriában, a harcok pedig nem csökkenteni, hanem növelni fogják a migrációs nyomást - értékelt.