A Fidesz balhézni akart Jászberényben, de az ellenzéki polgármesterjelölt példát mutatott nekik

A Fidesz balhézni akart Jászberényben, de az ellenzéki polgármesterjelölt példát mutatott nekik

Hogyan lehet betemetni az árkokat?

Jászberényben a megismételt polgármester-választás előtt két nappal Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarország Mozgalom (MMM) vezetője is a Jászság fővárosában buzdította szavazásra a változást akarókat, azonban a Fidesz készült az eseményre, és helyi, valamint odaszállított aktivistáival igyekezett megzavarni Budai Lórántékat. S bár nem jártak sikerrel, hiszen nem sikerült kompromittálni az ellenzék polgármesterjelöltjét, azonban arra rámutatott ez az akció is, hogy a hazug propagandájával milyen mély, és - egyelőre - áthidalhatatlan tűnő szakadékot képezett a NER a magyar társadalom szövetén.

Elszomorító, hogy az egyik legfényűzőbb életet élő fideszes politikus,

Rogán Antal propagandaminisztériuma által kitalált kommunikációs paneleket olykor milyen meggyőződéssel képesek ismételgetni olyan honfitársaink, akikről lerí, egy év alatt keresnek annyit, amennyit a helikopterező fideszes nevetve tesz félre egy hónap alatt.

És ameddig a kormánypártban tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy nem fogják lekapcsolni a világítást Jászberényben, ha Budai Lóránt lesz a polgármester, illetve nem fognak elmenekülni innen a cégek - Szijjártó Péter is elmondta, az Electrolux leépítéséhez nincsen köze Jászberény városának -, migránsokat sem fognak betelepíteni, de még a városban élő cigányközösségnek sem lesz üldöztetésben része, de a szimpatizánsaikat mégis ebben a rettegésben hagyják tengődni. 

És sajnos sok esetben tényleg működik ez a politika. Még ha nem is mindenkinél, szerencsére.

Ez a rendszer megmérgezi a lelkeket

Az MMM képviseletében itt volt Lukácsi Katalin is, aki szerint ezek az akciók már inkább kontraproduktívak. Az emberek már azért is dühösek, hogy megismételtetik velük a választást, de azzal is tisztában vannak, ki az, aki az ellenségeskedést szítja a közösségükben - vélekedik a konzervatív politikus. 

És hogy milyen áthidalhatatlannak tűnik a NER által képzett szakadék, arra egy személyes példát is felhozott. Ugyanis a kormánypárti tiltakozók között felismert egy szintén jászjákóhalmai fiatal lányt (több embert is felhozott most Lukácsi Katalin községéből a Fidesz), aki "Lukácsi Katalin az örök vesztes" feliratot tartotta a magasba.

Mikor odament hozzá, hogy megkérdje, mivel bántotta őt meg, csak a kormánypropagandát mondta vissza.

"Ilyen a NER, ez ellen dolgozunk. Ez az eset nagyon megmart, de inkább arra ösztönöz, hogy nagyon gyorsan lebontsuk a rendszert, mert megmérgezi a lelkeket"

- fogalmazott.

Lukácsi Katalin szerint ebben a helyzetben

most az a legfontosabb, hogy az ellenzék jól vezesse azokat a településeket, amelyeket megnyert október 13-án,

és bizonyítsák be, süket duma volt az, hogy alkalmatlanok erre a feladatra. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, nagyon fontos az ellenzékiektől, hogy ne bosszúálláson törjék a fejüket, legyen elszámoltatás, de együtt kell építeni az országot.

Üzenet a cigányságnak

Márki-Zay Péter szerint az ilyen fideszes kampányfogások csak azt mutatják, hogy a pártállam fél, hogy elveszítheti annyi más település után Jászberényt is. Ez a félelem motiválta őket - fogalmazott az Alfahírnek Hódmezővásárhely polgármestere. Kiemelte azt is, hogy a tüntetők tábláin észérvéket nem tudtak feltüntetni, a kormányoldalon kifogytak az érvekből.

Már nem arra büszkék, hogy itt jogállamban az ország érdekében politizálnak, hanem csak a másik fél lejáratásával, illetve a médiafölényükkel igyekeznek megtartani a saját hatalmukat

- tette hozzá.

A politikus kitért arra is, hogy a több roma származású honfitársunk is ott volt az ellene és a Budai Lóránt ellen tüntetők között. Mint mondta, Hódmezővásárhelyen megmutatták, a cigánysággal szeretettel összefogva, munkahelyeket teremtve, igenis tudnak segíteni.

"Ezzel szemben a Fidesz az elmúlt 9 évben egyetlen egy cigányembert tudott felzárkóztatni, Farkas Flóriánt"

- közölte Márki-Zay Péter.

Csak egy szabad világban és tisztességes vezető mellett fejlődhet Jászberény

A megismételt jászberényi polgármester-választás előtt két nappal az ellenzéki polgármester-jelölt, Budai Lóránt, valamint a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője, Hódmezővásárhely független polgármestere, Márki-Zay Péter tartott közös sajtótájékoztatót a Jászság fővárosának piacán. A sajtóesemény előtt fideszes aktivisták demonstráltak az ellenzéki politikusok ellen, nagyrészt a központi kommunikációból megismert paneleket, illetve a helyi közbeszédben terjengő hazugságokat ismételgetve.

Kezet kell nyújtani

Budai Lóránt szerint is nagyon beszédes volt, hogy pont egy olyan cigány származású házaspárt tartotta azt a táblát, melyen az állt, hogy ő kergeti, üldözi a cigányokat, akiket személyesen is ismer.

"Odamentem hozzájuk, és mondtam nekik: 'ismerjük egymást, a gyerekeink együtt járnak az óvodába, bölcsődébe, mindennap találkozunk, kezet fogunk. Mikor bántottalak én titeket?' Válasz nem jött, rendkívül zavarban voltak. Én nagyon sajnálom, hogy ezek az emberek ennyire megvezethetőek, de nekünk kezet kell nyújtanunk, és menni kell előre közösen"

- magyarázta az ellenzéki polgármesterjelölt.

Mint mondta, példát kell mutatni az embereknek, ebből a szempontból is.

Úgy látja, megtették ezt akkor is, amikor az ellenzéki pártok félretették az az ideológiai ellentéteket, és a város érdekében összefogtak. 

Budai Lóránt szerint felül kell emelkedni a megosztottságon, az ellenségeskedésen, és erre ígéretet is tett.

"Meg kell mutatni, hogy nem ez vezet célra, nem ebből fog épülni Jászberény, nem ezért fog újra fejlődőpályára állni a város"

- fogalmazott. 

"És ha újra és újra és újra kijönnek, táblát tartanak és fütyülnek mögöttünk, nekünk akkor is csak mosolyogva nyújtani kell a baráti jobbunkat, mert csak így fejlődhet egy közösség"

- hangsúlyozta, hozzátéve: kész a városért közösen dolgozni azokkal is, akik most ellene tüntettek. 

Nem kapcsolták le a villanyt

Kíváncsiak voltunk, hogy NER által keltett feszültséget hogyan tudják kezelni a frissen megválasztott ellenzéki polgármesterek. 

A Dunaújvárosban győztes Pintér Tamás szerint az emberek megelégelték már a fideszes arroganciát, és azt, hogy egymásnak ugrasztják őket. Igaz, a városban még mindig próbálkozik ezzel a Fidesz. Az árkok betemetés kapcsán a jobbikos politikus szintén egyszerű recepttel szolgált:

ha felszabadít az ellenzék egy várost, ott a szakmai munka kerül előtérbe, és nemcsak azok a fejlesztések valósulnak meg, amelyekről köztudott, hogy lopni fognak belőle. 

Pintér Tamás szerint, ha a hatalomból most kiszoruló fideszesek nem lokálpatriótaként viselkednek majd, hanem beállnak a városukkal szemben, akkor '22-ben még komolyabb véleményt fognak róluk mondani az emberek. 

Az ahhoz hasonló riogatásokat, miszerint Budai Lóránt győzelme esetén kikapcsolják az áramot a városban, üres fenyegetésnek nevezte. De a jobbikos politikus szerint a többség már nem veszi ezt be, és pontosan tudják, kik azok, akik nem értük dolgoznak. 

Egerben sem kapcsolták le a világítást Mirkóczki Ádám győzelme után. Sőt, semmilyen retorzió nem érte Egert, ahogy Budapestet sem, és ahogy Jászberényt sem fogja, hiába az előzetes zsarolás - tudtuk meg a hevesi megyeszékhely új polgármesterétől. 

Egyébként Mirkóczki Ádám is elsősorban a teljesítményben hisz, az árkok betemetése nagyban függ majd az új polgármesterek munkájától. Ugyanakkor fontosak a gesztusok is. Mint mondta, ő nem fog politikai tisztogatásokba kezdeni, és mindenkire számít, aki aki érdemi szakmai munkát kíván folytatni, és az elmúlt hetek számára azt mutatják, hogy csillapodnak is a kedélyek. 

"Akinek egy pici foganatja van az igazságra és a valóságra, és a többség ilyen, azokat meg lehet nyugtatni"

- foglalta össze Eger polgármestere. 

Jászberény: eltiltották a további hazudozástól Pócs Jánost és Szabó Tamást

Példaértékű határozatot hozott a Jászberényi Helyi Választási Bizottság (HVB), ugyanis nemcsak azt állapították meg, hogy a térség fideszes országgyűlési képviselője, valamint a város szintén fideszes polgármestere "valótlan tartalmú tényállításai" alapján fennáll a jogszabálysértés ténye, de a testület el is tiltotta Pócs Jánost és Szabó Tamást a további jogsértésektől - azaz a hazudozásoktól.

Az N1TV videójából viszont az is kiderül, hogy menekült a hazugság miatt elmarasztalt fideszes Pócs János-Szabó Tamás páros a kérdések elől.