A Fidesz szerint az ellenzék miatt bénult le a főváros Erdogan látogatása alatt

A Fidesz szerint az ellenzék miatt bénult le a főváros Erdogan látogatása alatt

A nagyobbik kormánypárt rövid közleményt adott ki arra vonatkozóan, hogy a török államfő, Erdogan látogatása alatt teljesen lebénult a város. 

A Fidesz közleménye szerint: 

"Köszönjük a budapestiek türelmét a csütörtöki fővárosi útlezárások és forgalomkorlátozások miatt. Amikor Karácsony Gergely és Gyurcsányék a közlekedési lezárásokat kérik számon, akkor mondják el az igazságot is, hogy a török elnök itt-tartózkodása idején a szokottnál is nagyobb közlekedési kellemetlenséget éppen a különböző, több órás vonulásos ellenzéki tüntetések és akciók okozták, többek között Gulyás Márton Soros-aktivista mindent megtett azért, hogy lebénuljon a város." 

Orbán szem-, Budapest ágyékmagasságban találkozhatott Erdogannal

Tegnap úgy indult, hogy elég kevesen fognak tüntetni Erdogan budapesti látogatása ellen. Aztán úgy alakult, hogy sokkal többen lettek. Pedig a nagy többség csak haza szeretett volna jutni. Én sem mentem ki a tiltakozó demonstrációkra. No, nem azért, mert egy percig is büszkeséggel töltötte volna el honfiúi szívemet, hogy egy saját nemzetétől a szabadságot elorzó, egy másik népet pedig tűzzel-vassal irtó gazember fővárosunkba látogat.