Egy amerikai diplomata szerint Erdoganék etnikai tisztogatást hajtanak végre Szíriában

Egy amerikai diplomata szerint Erdoganék etnikai tisztogatást hajtanak végre Szíriában

Ankara etnikai tisztogatást hajt végre Szíriában - figyelmeztetett William Roebuck, az Iszlám Állam terrorszervezet ellen küzdő nemzetközi koalícióban tevékenykedő amerikai diplomata a washingtoni külügyminisztérium számára készített jelentésben.

A jelentésből a The New York Times című amerikai lap közölt részleteket helyi idő szerint csütörtök este. Ezekből kiderül, hogy Roebuck nagykövet szerint Törökország és szövetségesei szíriai offenzíváját

nem lehet másként meghatározni, mint háborús bűnnek vagy etnikai tisztogatásnak.

William Roebuck, az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzésére alakult nemzetközi koalícióhoz akkreditált amerikai különmegbízott helyettese bírálta az amerikai kormányzat politikáját, amely szerinte nem tesz erőfeszítéseket a szíriai török offenzíva megakadályozására vagy legalábbis féken tartására.

Ha egyszer majd megírják a diplomácia történetét, akkor felteszik majd a kérdést: mi történt itt, és a felelősök miért nem tettek többet ennek megakadályozására vagy legalábbis miért nem nyilvánították ki határozottabban a véleményüket Törökországnak

- idézte a The New York Times a jelentésben foglaltakat.

A lap megkereste az amerikai külügyminisztériumot is, amely azonban nem reagált arra, hogy igazak-e a jelentésben foglaltak. Morgan Ortagus külügyi szóvivő azt közölte:

egyértelműen leszögeztük, hogy határozottan ellenezzük Erdogan elnök azon döntését, hogy szíriai területre lép, és a magunk részéről, a katonai konfrontációt leszámítva, mindent megtettünk a történtek elkerülésére.

Ortagus hozzátette: az Egyesült Államok

komolyan vette azokat a jelzéseket, melyek szerint a törököknek és a támogatásukat élvező harcosoknak túlkapásaik voltak, civileket gyilkoltak meg.

Ezeket a kérdéseket a szóvivőnő szerint Washington a legfelsőbb szinteken vetette fel Törökországnak.

A török elnöki hivatal csütörtökön bejelentette, hogy az államfő, Recep Tayyip Erdogan november 13-án Washingtonban találkozik Donald Trump amerikai elnökkel. Erdogan Trump meghívására látogat a Fehér Házba.

A háború hátteréről itt írtunk részletesen:

Nem csak Trump és Erdoğan tehet róla: a kurdok hibáztak, Európa tétlen maradt

Szinte egységessé vált a kurdok melletti kiállás és Donald Trump, valamint Recep Tayyip Erdoğan elítélése a török-kurd háború kitörése után, pedig mindkettejük lépése várható volt, de sem a kurdok, sem Európa nem készültek B-tervvel. Szalai Mátét, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját, a Corvinus Egyetem oktatóját kérdeztük.

(MTI)