Új választást jelentettek be, miután a tüntetők elfoglalták az állami médiát

A választások megismétlését és új választási bizottság felállítását jelentette be vasárnap Evo Morales bolíviai államfő nem sokkal az után, hogy kormányellenes tüntetők elfoglalták két állami médium épületét Bolíviában, és munkahelyük elhagyására kényszerítették az alkalmazottakat.

A döntést Morales az Amerikai Államok Szervezetének szintén vasárnap közzétett közleményével indokolta, amely szerint az október 20-i elnökválasztáson "nyilvánvaló szabálytalanságok" történtek.

A Morales-ellenes tüntetők a hét végén szállták meg a Bolivia TV és a Radio Patria Nueva közös épületét is.

Megfenyegettek, majd erőszakosan kizavartak bennünket az épület elé

- mondta Ivan Maldonado, a Patria Nueva rádió igazgatója. Az AFP francia hírügynökség szerint a tüntetők mintegy 300-an voltak, az épületből kiűzött alkalmazottak pedig néhány tucatnyian. Mindkét médium csak zenét játszik azóta.

Csalással nyerhetett

A dél-amerikai országban három hete zajlanak tüntetések és összecsapások, ellenzéki csoportok szerint Morales csalással nyerte meg az elnökválasztást, és ezért a lemondását követelik. 

Elemzők szerint egy új veszély Morales hatalmára nézve a rendőrség megosztottsága. Sok rendőr az ellenzékiekkel szimpatizál. Követelik munkakörülményeik javítását, a rendőrfőkapitány lemondását, és azt, hogy a kormány ne használja őket politikai célokra. Már pénteken fellázadtak készenléti rendőrök három városban. Szombaton az elnöki palotánál posztoló rendőrök szabotálták a szolgálatot, elhagyták őrhelyüket. Csak a hadsereg elnöki gárdája maradt az épületben.