Káoszba fulladhat Bolívia Morales lemondása után

Káoszba fulladhat Bolívia Morales lemondása után

Zavargások voltak Bolíviában Evo Morales elnök lemondását követően, az EFE spanyol hírügynökség szerint gyújtogatások, fosztogatások és lakóépületek elleni támadások voltak több városban is.

A szélsőbaloldali elnök vasárnap bejelentette, lemond tisztségéről, hogy enyhítsen az erőszakhullámon, amely az októberi, vitatott, az ellenzék szerint elcsalt elnökválasztás óta sújtja a dél-amerikai országot, ugyanakkor kirohanást intézett az állítása szerint ellene folytatott "polgári puccs" ellen, illetve beszámolt arról, hogy támadás érte otthonát.

A kormány székhelyén, La Pazban és a keleti Santa Cruz városában üdvrivalgással fogadták Morales lemondásának hírét. A politikus azzal váltott ki haragot, hogy a hivatali idő korlátozása ellenére negyedszerre is elindult az októberi elnökválasztáson, amelyet meg is nyert, ám csalás gyanúja merült fel a voksolással kapcsolatban.

A Reuters szerint az éjszaka bandák lepték el az utcákat, üzleteket fosztogattak, és ingatlanokat gyújtottak fel.

Waldo Albarracín prominens ellenzéki szereplő és akadémikus Twitter-bejegyzése szerint felgyújtották a házát Morales-párti tüntetők. Egy másik, széles körben megosztott videofelvételen pedig emberek láthatóak valószínűleg Morales házában, amelynek falait graffitikkel mázolták össze.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ki vezeti az országot a következő választásokig, ugyanakkor a szenátus második alelnöke, egy ellenzéki szenátor, Jeanine Ánez bejelentette, hogy ő vállalná e tisztséget.

A bolíviai törvény értelmében az elnök és alelnök hiányában a hatalmat ideiglenesen a szenátus elnöke veszi át, ugyanakkor az e tisztséget betöltő Adriana Salvatierra is lemondott vasárnap este.

A Reutersnek egy meg nem nevezett alkotmányjogász elmondta, a törvényhozók várhatóan hétfőn találkoznak, hogy megállapodjanak egy ideiglenes bizottság felállításában vagy egy olyan törvényhozó személyében, aki ideiglenes adminisztratív ellenőrzéssel bírna az ország felett.

Az amerikai külügyminisztérium egy neve elhallgatását kérő tisztségviselője a Reutersnek elmondta, hogy az Egyesült Államok figyelemmel követi a bolíviai politikai helyzetet, és felszólítja a polgári vezetést, hogy tartsa fenn az ellenőrzést Morales lemondása után. "Felszólítunk mindenkit, hogy tartózkodjon az erőszaktól ebben a feszült időszakban, és továbbra is együtt fogunk működni nemzetközi partnereinkkel annak szavatolása érdekében, hogy Bolívia demokráciája és alkotmányos rendje tartós legyen" - fogalmazott.

Evo Morales 2006 óta állt Bolívia élén. Már harmadik újraválasztási kísérlete is vitatott volt, mert az alkotmány értelmében erre nem lett volna lehetősége. Ennek ellenére az ország alkotmánybírósága úgy döntött, hogy ellentétes az állampolgári jogokkal, ha bármilyen választott tisztség esetében korlátozzák az újraválaszthatóságot, és így Morales is ismét indulhatott az elnökválasztáson, majd az október 20-i első forduló után bejelentette győzelmét. Ő volt Bolívia első őslakos államfője.

Lemondását megelőzően nem sokkal még a választások megismétlését jelentette be, miután

az Amerikai Államok Szervezete (OAS) súlyos szabálytalanságokról, egyértelmű manipulációról számolt be az októberi voksoláson,

és az eredmény megsemmisítésére szólította fel La Pazt. Pár órával később bejelentette lemondását a kormány több minisztere és a képviselőház, majd a szenátus elnöke is.

 A mexikói külügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy menedéket ajánl a lemondott bolíviai elnöknek. Margarita Szimonyjan, a külföldre sugárzó RT orosz állami televízió igazgatója pedig munkát ajánlott Moralesnek.