Újabb 5 millió forintos büntetés a Pesti Srácoknak propaganda miatt

Újabb 5 millió forintos büntetés a Pesti Srácoknak propaganda miatt

Végrehajtást indított a korábbi politikus Juhász Péter a kormánypárti propagandát első kézből nyújtó Pesti Srácok ellen, miután jogerős ítélet kötelezte őket arra, hogy fizessék meg számára a sérelemdíjat, de ezt a határidőig nem tette meg a „sajtóorgánum”.

Juhász Péter saját közösségi oldalán úgy fogalmazott, ügyvédei felszólítást írtak a szerkesztőségnek, azonban a Pesti Srácok úgy reagált, hogy

"várt bevételeik még nem teljeskörűen érkeztek meg, a T. Ügyfeled részére járó sérelemdíj és annak kamatai összegét egyszerre, egy összegben legkésőbb 2019. november 10. napjáig fogják teljesíteni".

Juhász Péter bejegyzésében elmondta, hogy az összeg nem érkezett meg, ezért végrehajtást kért az oldal ellen, amelynek a vége akár felszámolás is lehet.

Újabb helyreigazítást kell közölnie az egyik fideszes propagandaportálnak a Jobbikról

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete alapján a Pesti Srácok nevű "áljobboldali portálnak" az alábbi helyreigazítást kell közölnie a Jobbik közleménye szerint: "Lapunk 2019. március 13-i számában "A magyar kormány stratégiai partnereként pénzeli a Jobbikot a Hankook" címmel megjelent cikkben valótlanul állítottuk, hogy a Hankook pénzeli a Jobbikot."