Kiállt saját igazáért Gulyás Gergely Orbán Viktorral szemben

Kiállt saját igazáért Gulyás Gergely Orbán Viktorral szemben

Megvédte magát Orbán Viktorral szemben Gulyás Gergely, aki a fejlesztési pénzekkel kapcsolatos kijelentései helyességét bizonygatta a Blikknek. A miniszterelnökséget vezető miniszter az önkormányzati választás előtt az Inforádión zsarolta meg a budapestieket, hogy a tavaly novemberi, Tarlós és Orbán Viktor közti több száz milliárdos megállapodás csak kettejük között érvényes, érvényét veszti, ha Karácsony Gergely nyeri a főpolgármester-választást.

Ezt később a kormányinfón is megerősítette, csakhogy a fővárosiak október 13-án Karácsony Gergelyt választották Budapest élére. Így Orbán Viktornak másnap a parlamentben kellett Gulyás helyett magyarázkodnia, de viszonylag egyszerű megoldást választott, nyilvánosan megkérdőjelezte saját kancelláriaminisztere szavahihetőségét:

ha valamit mondani akarok, majd én mondom, tehát amit Gulyás Gergő mond, azt nem én mondtam, azt semmiképpen ne tekintsék itt ezen az oldalon úgy, mintha azt a Fidesz elnöke mondta volna.

Orbánnak és Gulyásnak is igaza volt?

Most Gulyás a Blikk főszerkesztő-helyettesének azt mondta: a Budapestnek járó kormányzati megállapodással kapcsolatos kijelentését továbbra is helytállónak tartja, mert

amit én mondtam, az nem közjogi megállapodás, hanem politikai

és azt már a választások után döntötte el a miniszterelnök, hogy fenntartja mindazt, amit Tarlós Istvánnak ígért, de ez is egy politikai ígéret.

Karácsony Gergely alkalmasságával kapcsolatban Gulyás Gergely úgy fogalmazott:

az első döntéseket sokkal inkább tartom elkeserítőnek, semmint optimizmusra okot adónak

Gulyás azt mondta, hogy az új vezetés nagyobb apparátussal és több tisztséggel kezdett és szerinte még az a nagyvonalúság is hiányzik az ellenzékből, ami Tarlós István vezetése alatt volt.

"Az ellenzék nyerte az erőforrásversenyt" 

Attól függetlenül, hogy a Fidesz Karácsony Gergely alkalmatlanságát hangsúlyozta, Gulyás szerint a kormány a választói akarat miatt kénytelen együtt dolgozni vele. Azzal magyarázta a párbeszédes politikus győzelmét, hogy a választók valójában a kormányt büntették, nem pedig Tarlós István és Karácsony Gergely személyéről szavaztak.

Karácsony Gergely egyre több olyan gesztust tesz, amiből arra következtetni, hogy nem kíván együttműködni a kormánypártokkal.

A kampány erőviszonyait is értékelte a tárcavezető, szerinte

az erőforrásversenyt az ellenzék nyerte

- mondta nevetés nélkül Gulyás Gergely, a sajátos humorral megáldott miniszter szerint ezt támasztja alá, hogy szerinte sokkal több plakátjuk volt Karácsonyéknak. Az ezt firtató kérdésre arról beszélt, országosan lehet, hogy az elméletileg csak költségvetési forrásokból gazdálkodó Fidesz jobban állt erőforrások tekintetében, mint a hat párt és több tucat civil szervezet alkotta ellenzék.