Padlóra került Pócs János, amiért Budai Lóránt ismét nyert Jászberényben

Padlóra került Pócs János, amiért Budai Lóránt ismét nyert Jászberényben

Mint ismert, vasárnap óriási fölénnyel nyerte meg a megismételt polgármester-választást Budai Lóránt Jászberényben. A választókerület fideszes országgyűlési képviselője, Pócs János nehezen emésztette meg a vereséget.

Az elmúlt hetekben folyamatosan kampányoló Pócs János az ATV-nek az elvesztett választás után, úgy nyilatkozott:

"Meglepődtem, talán az sem túlzás, hogy padlóra kerültem, de hát ebből kell felállni, a választóknak az üzenetét meg kell érteni." 

A kormánypárti képviselő szerint nem mentek át az üzeneteik a választóknak. Állítása szerint pár dolgot rosszul csináltak. Pócs János szerint kommunikációban és megjelenésben is változtatniuk kell.

"Innentől kezdve nincs két Jászberény, csak egy Jászberény van, és ezért fogunk dolgozni!"

Rekordmagas, 60 százalék feletti részvételi arány mellett ismét Budai Lórántot választották Jászberény polgármesterévé. Az ellenzék által támogatott jobbikos politikus a Közösen Jászberényért Egyesület színeiben 16 szavazattal nyerte el a polgármesteri címet október 13-án, de a Fidesz mondvacsinált kifogásokkal támadta meg az eredményt, és sikerült is elérnie, hogy megismételjék a választást.