Megkezdődött a per: Gy. Tamás szerint neki nincs mit beismernie

Megkezdődött a per: Gy. Tamás szerint neki nincs mit beismernie

"Nincs mit beismernem"

- felelte Póta Péter bíró első kérdésére Gy. Tamás médiavállalkozó, a Magyar Úszószövetség egykori elnöke.

Az üzletembert felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés vádjával állították kedden bíróság elé. Gy.-t üzleti riválisa, Fenyő János 1998. február 11-i meggyilkolása miatt, a merénylet megrendelésével vádolják. A médiamogult Jozef Rohác végezte ki.

Az ügyészség jelen eljárásban azzal vádolja Gy. Tamást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt P. Tamást és T. Pétert Fenyő János megölésével, és P. Tamás meg is szervezte a gyilkosságot. (Emiatt P. Tamás ellen is folyamatban van perújítási eljárás.)

Gy. több mint egyórás vallomásában többek között azzal érvelt, hogy személyiségétől idegen az erőszak, Fenyő Jánossal fennálló lényeges nézeteltérései pedig már jóval a gyilkosság előtt rendeződtek.

Az ügyészség ugyanakkor a HVG szerint azért ennyire biztos a dolgában, mert a P. Tamás elleni más eljárások során a birtokukba kerültek olyan felvételek, amiken az üldözési mániás maffiózó a telefonbeszélgetéseit rögzítette.

Gy. szerint viszont ezek a felvételek épp hogy őt igazolják, mivel azokon szerinte az hallatszik, hogy P. mindenféle trükkel ki akarja vele mondatni, hogy köze volt Fenyő halálához, ám ő ezt többször is visszautasította.

Az ügyészség szerint viszont a hangfelvételek és további bizonyítékok alapján igazolni lehet Gy. felbujtói szerepét az ügyben.

A törvényszék jövő februárra tűzte ki a következő tárgyalásokat, ahol folytatják a vádlott meghallgatását.