Így fogná be az ellenzéki képviselők száját a Fidesz

Így fogná be az ellenzéki képviselők száját a Fidesz

A Fidesznek végképp elege lett abból, hogy megpróbálják ellenőrizni munkájukat, továbbá, hogy az ellenzéki képviselők ellehetetlenítésük határán radikálisabb eszközökhöz nyúlva próbálják kinyilvánítani véleményüket, mint tették azt egyes parlamenti üléseken, vagy az MTVA-ba való bejutásukkor. 

A kormánypárt ezért most benyújtott egy olyan törvényjavaslatot, amiben brutálisan korlátoznák az országgyűlési képviselők jogkörét. 

A szavazók által megválasztott képviselőknek már nem lesz joguk kizárólag képviselői igazolványuk felmutatásával belépni közintézményekbe és akár 8 napra is kitilthatják őket a parlamentből egy tábla felmutatásáért két havi tiszteletdíjuk megvonása mellett. Ezen időszak alatt szavazásra sem lesznek jogosultak, csak ha valakit megbíznak maguk helyett.

"És ha Kövér kitiltja az egész ellenzéket, a Fidesz fog helyettünk szavazni?!"

-teszi fel a kérdést Facebook-oldalán Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, aki akciói miatt az országgyűlés egyik legtöbbet büntetett tagja. A politikus szerint

"Az országgyűlési törvény most benyújtott módosítása a parlamentarizmus megcsúfolása. Ott tartunk, hogy a Fidesz napi gyakorlattá akarja tenni az ellenzéki képviselők kitiltását a munkahelyükről." 

Szél emellett úgy látja, hogy a képviselők közintézményekbe való belépési joga is érvényét veszti azáltal, ha azt előzetes egyeztetéshez kötik, hiszen ezáltal épp váratlan érkezésük hatása marad el. A jogsértéseket az intézmények könnyebben tudják elfedni előlük.

A törvénytervezet alapján a házelnök akár 6 hónapnyi fizetést is elvonhat a képviselőktől, amennyiben a képviselő fizikai erőszakot alkalmaz, vagy "az ülés, a vita vagy a szavazás menetét akadályozza, vagy az Országgyűlés ülésének résztvevőjét az üléstermi jogai gyakorlásában vagy kötelezettségei teljesítésében akadályozza."

A házelnök a fizikai erőszaknál akár 60 naptári napra, azaz két hónapra is kitilthatja a képviselőt a parlamentből, utóbbi esetben pedig 30 napos kitiltás is kiszabható.

Szigorodnak továbbá a jegyzőkre vonatkozó szabályok is, amik főként Szilágyi Györgyre és Tordai Bencére lehetnek hatással. A jegyzői megbízatás ugyanis megszüntethető lesz, amennyiben "adott országgyűlési cikluson belül az ülésnapról vagy ülésről kizárás fegyelmi intézkedést két alkalommal vagy a kitiltás fegyelmi intézkedést egy alkalommal jogerősen alkalmazták vele szemben."

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője szerint a Fidesz által benyújtott törvénytervezet a népképviselet elleni nagyon durva támadás.

A poltikus az Alfahírnek adott nyilatkozatásban elmondta, hogy 

"abban az esetben, ha bármilyen politikust ki akarnak tiltani a Parlamentből vagy a képviselői irodaházból, akkor lényegében a szavazók képviseletét teszik lehetetlenné."

A Jobbik ezért mind jogi, mind politikai eszközökkel megpróbálja megakadályozni ezen törekvések érvénybe lépését.

Jakab emlékeztetett, hogy a magyar emberek az önkormányzati választásokon pont az ilyen diktatórikus eszközökre és erőszakos politizálásra mondtak nemet. A kormányzat viszont nem azt a következtetést vonta le a választók üzenetéből, hogy valóban el kellene mostmár kezdeni kormányozni és az ellenzéki javaslatokat is befogadni, hanem azt, hogy még erőszakosabban és diktatórikusabban kell irányítani az országot.

"Ha ezt a Fidesz folytatja, akkor előbb utóbb a magyar nép fog pontot tenni ennek a történetnek a végére azzal, hogy megbuktatja őket országosan is."

MSZP: elfogadhatatlan a képviselők korlátozása

Az MSZP elfogadhatatlannak tart minden szigorítást, amely tovább korlátozza a képviselők szabad véleménynyilvánítását és a végrehajtó hatalmat ellenőrző jogosítványait, ezért egyeztetne a többi ellenzéki erővel, hogy az ügyben közösen lépjenek fel - közölte a párt elnök-frakcióvezetője szerdán.

Tóth Bertalan úgy fogalmazott:

"Kövér László, az Országgyűlés elnöke és a Fidesz nem bírta lenyelni a gyalázatos rabszolgatörvény elleni összellenzéki fellépést, a bosszú először statáriális eljárásokban és büntetésekben, most pedig a képviselők jogkorlátozásban ölt testet."    

Az önkormányzati választásokon elszenvedett súlyos vereséget követően még arról szóltak a hírek, hogy az állampárt önvizsgálatot tart, visszább vesz az arcából, de ez a törvényjavaslat azt bizonyítja, hogy a Fidesz semmit nem tanult - tette hozzá.
   
Tóth Bertalan szerint ha máshonnan nem, a magyar történelemből tudhatná a Fidesz, hogy "antidemokratikus kormányzásra" és hatalomgyakorlásra csak kemény válaszok születhetnek, így a választók csaknem felének képviseletét ellátó politikusok jogainak korlátozására is megfelelő válasz érkezik majd.

DK: újabb lépés a diktatúra felé

A Demokratikus Koalíció a parlamenti rendszer megszüntetése és a diktatúra kialakítása felé tett újabb lépésként értékeli az országgyűlési törvény javasolt módosítását.

A DK frakcióvezető-helyettese keddi, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormánypárti politikusok által benyújtott indítvány alapján a házelnök vagy a levezető elnök politikai értelemben "élet-halál urává válik". A képviselőket akár hónapokra ki lehet tiltani az Országgyűlés és a Képviselői Irodaház épületéből, amivel lehetetlenné tehetik a munkájukat - hangsúlyozta Arató Gergely.
    
Kiemelte, büntethetővé válik minden olyan tevékenység, amivel az ellenzék eddig felhívta a figyelmet a Ház "antidemokratikus gyakorlatára", egy sima bekiabálásért is súlyos büntetést kaphatnak a képviselők.

Arató Gerhely (DK)
    
Az indítvány jelképes pontja, hogy megszünteti a képviselőknek azt a rendszerváltozás idejéből származó jogosítványát, hogy szabadon beléphessenek bármely közintézménybe és ellenőrizzék az ott folyó munkát. A Fidesz ezzel világossá teszi, hogy a kormány a demokratikus választói kontroll fölé helyezi magát, nem kér a nép és a nép képviselőinek az ellenőrzéséből - jelentette ki Arató Gergely.
    
Ez egy "pofa be!" törvény, a Fidesz az ellenzéki képviselők jogainak korlátozásával akar bosszút állni, mert a szavazók az önkormányzati választáson számos városban "piros lapot mutattak a korrupciónak és az úrhatnám hatalomgyakorlásnak" - fogalmazott. Szerinte elsősorban nem a képviselők jogai csorbulnak, hanem azoké a választóké, akik odaküldték őket az Országgyűlésbe.
    
Arató Gergely jelezte, levélben keresték fel az ellenzéki pártokat, akiknek azt javasolják, hogy közösen lépjenek fel az összes lehetséges fórumon az előterjesztés ellen. Hozzátette, hogy ez önmagában kevés, mert szükségük van a szabadságszerető magyarok támogatására is.