A DK-nak a Fidesz korrupciós beismerő vallomására is sikerült úgy reagálnia, hogy a határon túliakba rúgjanak

A DK-nak a Fidesz korrupciós beismerő vallomására is sikerült úgy reagálnia, hogy a határon túliakba rúgjanak

A hónap, de talán az év legvastagabb politikai botránya, hogy a magyar kormány lényegében beismerte, hogy szanaszétlopják az uniós forrásokat, és inkább visszafizet minden tizedik eurót a brüsszeli kasszába. Ám a Demokratikus Koalíció EP-képviselőjének ezt sem sikerült anélkül szóvá tennie, hogy egy percre is leszállt volna hagyományos vesszőparipájukról, a határon túli magyarok cseszegetéséről. 

Jávor Benedek volt európai parlamenti képviselő szúrta ki az Európai Bizottság regionális ügyekért felelős biztosának a levelét, amelyet melyet az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának küldött. A dokumentum szerint az EB

több mint 700 milliárd forintos forrásmegvonással készül sújtani Magyarországot,

mert a támogatási összegek körül rendkívül komoly és rendszerszintű szabálytalanságokat találtak. A magyar kormánynak lehetősége lett volna egyenként cáfolni az aggályokat, ám inkább úgy döntöttek, hogy egy 10 százalékos átalánydíjat fizetnek vissza. 

Ezzel lényegében beismerték, hogy loptak, és ezt a mi pénzünkből fogják visszatörleszteni. 

Az ordas pofátlanságot természetesen az összes ellenzéki párt szóvá tette. A DK EP-képviselője, Rónai Sándor a kormányellenes oldal Németh Szilárdjává alakulva hozzáfűzte azt is:

"Méltányos volna, ha ehhez az összeghez azok a határon túli magyar állampolgárok is hozzátennék a részüket, akik a szavazataikkal segítették a Fideszt a hatalomba maradáshoz”.

Ez a mondat azért csodálatos, mert az ostoba és rosszindulatú uszítás összes jegyét magán viseli:

  • Kell egy bűnbak! Erre a szerepre kiválóak a határon túliak, akiknek a szavazata nélkül Orbánék ugyanúgy hatalmon lennének, de ez kit érdekel?
  • A bűnbak legyen olyan, akit nem ismerünk! Igazán gyűlölni csak azt vagyunk képesek, akivel soha nem találkoztunk - legyen az Soros György, a Sötétben Bujkáló Civil, a Migráns, vagy éppen a Határon Túli. A szomszéd is szavazhatott a Fideszre, de neki a szemébe kellene nézni, miután látta, hogy a Facebookon megosztottuk a javaslatot, amely különadót vetne ki rá.
  • A bűnbak fizessen! A bűnösöknek lakolniuk kell, és ennek leginkább kézenfekvő módja, ha jól megsarcoljuk őket! 
  • Javaslatunk legyen megvalósíthatatlan! Az igazán tökéletesen kivitelezett politikai hergelés mindig olyasmit követel, amely a gyakorlatba biztosan nem ültethető át. Ellenkező esetben még számon kérhetően volnának a következmények. Kicsit sem baj, ha a bevándorlási különadóból egy forintot se lehetett behajtani, vagy, hogy titkos szavazás esetén képtelenség meghatározni, ki szavazott a Fideszre - Budapesten éppen úgy, mint Taktaharkányban, vagy Kolozsváron. 

Az ilyen uszítás persze kiváló alapot jelent arra, hogy a Fidesz majd  felhorgadjon, és kardot rántson az elszakított magyarság védelmében. Addig se saját nyíltan bevallott tolvajlásukról kell beszélniük. Amit a másik oldal mond, az persze a DK hívei szerint csak hazugság lehet, tehát ez saját táboruk kohézióját is erősíti. A kör bezárul mindenki jól jár - kivéve a magyarokat határon innen és túl.