Vidnyánszky Magyarországra hozná a világ legjobb színházait

Vidnyánszky Magyarországra hozná a világ legjobb színházait

Magyarország szeretné megrendezni a Nemzetközi Színházi Olimpiát 2023-ban – közölte a budapesti Nemzeti Színház csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint Szentpéterváron, az idei olimpiát záró sajtótájékoztatón Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója jelentette be Magyarország rendezési szándékát.

Madách Imre születésének kétszázadik évfordulója 2023-ban lesz, és

a Nemzeti Színház abban az évben rendezi meg tizedik alkalommal a drámaíróról elnevezett nemzetközi színházi fesztiválját, a MITEM-et. A Nemzeti Színház reményei szerint a tizedik MITEM lehet a tizedik Nemzetközi Színházi Olimpia is egyben.

Mint írják, az olimpia alapítói és tanácsadó bizottságának tagjai – köztük Valerij Fokin, Teodorosz Terzopulosz és Szuzuki Tadasi – támogatják kandidálási szándékunkat, de végleges döntés csak a hivatalos ügymenet végén, a következő néhány hónapban várható.

A közleményben idézik Vidnyánszky Attilát, aki szerint színházi teljesítménye, színházi értékeinek gazdagsága alkalmassá teszi Magyarországot a Nemzetközi Színházi Olimpia megrendezésére.

Még inkább bekerülhetünk a nemzetközi vérkeringésbe, eszmét cserélhetünk más országok színházaival

– mondta, hozzátéve, hogy ez jó lehetőség lehet nemcsak a Nemzeti Színháznak, de más budapesti és vidéki színházaknak is, hiszen tervei szerint velük együtt fogadnák a világ legjobb társulatait.

Az idei Nemzetközi Színházi Olimpiát két ország két városa, az ötmilliós orosz metropolisz, Szentpétervár és egy japán falu – amely jelentős színházi központ – Toga rendezte. A több hónapon át tartó színházi világeseményen tizenöt ország harminc színháza mutatta be előadásait.

Magyarországot – az olimpiák történetében első hazai kőszínházként – a Nemzeti Színház képviselte. Szeptemberben a szentpétervári Alekszandrinszkij Színházban kétszer is eljátszotta a teátrum a Rocco és fivérei című produkciót azzal a reménnyel, hogy sikeres szereplés esetén nőnek az esélyek az olimpia megrendezésére.

Huszonöt éve a neves görög rendező, Teodorosz Terzopulosz egyesítette az olimpia eszméjét a színházzal, létrehozva a Nemzetközi Színházi Olimpiát. Alapítóként csatlakoztak Terzopuloszhoz a színházi világ olyan kiemelkedő alkotói, mint az amerikai Robert Wilson, az angol Tony Harrison, a spanyol Nuria Espert, a japán Szuzuki Tadasi, az orosz Jurij Ljubimov, a német Heiner Müller és a brazil Antunes Filho.

Az első színházi olimpiát 1995-ben a görögországi Delphoiban rendezték, majd Japán (Sizuoka), majd Oroszország (Moszkva), Törökország (Isztambul), Dél-Korea (Szöul), Kína (Peking), Lengyelország (Wroclaw) és India (Delhi) adott otthont az eseménynek. A 2019-es világesemény visszatért Japánba és Oroszországba, és először zajlott két országban párhuzamosan.