A Mi Hazánk jászberényi képviselője biztosíthatja a fideszes többséget a testületben

A Mi Hazánk jászberényi képviselője biztosíthatja a fideszes többséget a testületben

Budai Lóránt, az ellenzék közös, jobbikos jelöltje a november 10-i megismételt polgármester polgármester-választáson a korábbinál is sokkal jobb eredménnyel elsöprő győzelmet aratott Jászberényben. Ám a város képviselő-testületében úgy tűnik fideszes többség lesz még úgy is, hogy papíron az ellenzéki pártok lennének többségben. Csakhogy az egyik képviselő csak papíron ellenzéki. 

A testületi tagokról szóló szavazást nem ismételtették meg, így ott maradtak az októberi kiegyenlített erőviszonyok:  7 szavazata van  a Fidesznek, 7 az ellenzéki, Budai mögött felsorakozó Közösen Jászberényért Egyesületnek, és egy a Mi Hazánknak. 

Tamás Zoltán, a helyi Fidesz-frakció vezetője a Jászsági Térségi TV-nek úgy nyilatkozott: terveik szerint a képviselő-testületben együttműködnek majd a Mi Hazánk képviselőjével. A politikus utalt a kormánypárti többség "ellenzéki" szavazattal való biztosításának árára is:

"Beszéltünk már bizottságokról is, bizottsági elnöki helyekről is. A Mi Hazánk képviselőjével is tárgyaltunk. Mi úgy gondoljuk, hogy a többség nálunk lesz."

A Mi Hazánk részéről egyébként az a Dobrán Gyula jutott be a testületbe, aki november elsején a helyi alapszervezet vezetőjeként bejelentette, hogy polgármester-jelöltjük visszalép, mivel "Budai Lóránt alkalmatlan", ők pedig "nem kívánják megosztani a jobboldali választókat".

A fideszes lóláb ezúttal annyira kilógott, hogy a párt központi vezetése végül felülbírálta a döntést, és utasította jászberényi jelöltjüket, hogy mégis induljon el a megismételt választáson is. A fideszes testületi többség csendes biztosítása néhány pozícióért cserébe azonban a jelek szerint belefér Toroczkaiéknak.