Fiatalok javaslataiból dolgozna a Jobbik

Fiatalok javaslataiból dolgozna a Jobbik

Immár 14. alkalommal tart vezetőképzőt a Jobbik Ifjúsági Tagozata, a szervezet vezetője arra biztatja a fiatalokat, hogy javaslataikkal keressék meg őket és dolgozzanak együtt a problémák megoldásán. Keresztesy Gergő szombaton Dunaújvárosból jelentkezett be egy élő videóban, az IT elnöke elmondta azt is, hogy találkoznak a város új ellenzéki polgármesterével, a szintén jobbikos Pintér Tamással.

Keresztesy arról beszélt, hogy mind a 2018-as országgyűlési-, mind az idei önkormányzati választáson jobbik IT-sek tucatjai mérették meg magukat, így minden megyei, és számos helyi közgyűlésben van tagjuk.

Következetesen és hitelesen próbáljuk a fiatalokat képviselni, problémáikat napirenden tartani.

Az elnök a 14. vezetőképző kapcsán azzal érvelt, hogy így tudnak minőségi és szakmailag felkészült munkát végezni. Arra kérik a fiatalokat, hogy ha szerintük van olyan ügy, ami nem kapott elegendő figyelmet a közéletben, úgy keressék meg őket és vessék fel ezeket.