Fidesz-belharcok: „Simonka, távozz!” feliratú pólóban fordítottak hátat az egyedül maradt Simonkának

Fidesz-belharcok: „Simonka, távozz!” feliratú pólóban fordítottak hátat az egyedül maradt Simonkának

Nincs könnyű helyzetben a legjobb esetben is nyolc és fél év fegyházban letöltendő szabadságvesztéssel és teljes vagyonelkobzással fenyegetett fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György. A korrupciós ügyeivel lebukott politikus komoly feszültséget jelent a kormánypárton belül, hiszen egy ilyen súlyos ügyben érintett politikus társasága nem jó reklám, pláne, ha még el sem küldik a közösségből.

Ez a feszültség jelent meg pénteken a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás tisztújító közgyűlésén Mezőkovácsházán, ahol minden környékbeli település polgármestere és alpolgármestere ott volt, és ahol Simonka György is megjelent.

Az eseményen Galló Ferenc, Medgyesbodzás független, társadalmi megbízatású alpolgármestere is részt vett. Galló magát fideszesnek tartja, sőt nemrég éppen Simonka György küldött neki egy levelet arról, hogy kizárják a pártból, mert függetlenként indult el a helyi kormánypárti jelölttel szemben. A pénteki találkozón mindketten megjelentek, Galló pedig Facebook-posztjában arról írt, hogy Simonkának már a jelenléte is kellemetlen, így egyszerűen kerülik őt korábbi társai:

Nagyon kínos volt a szituáció, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a szünetben amikor zajlott a titkos szavazás az elnök személyéről, Simonka nem jött ki a polgármesterek közé az aulába kávézni, beszélgetni. Ült az üres teremben egyedül, az irataiba és a telefonjába mélyedve legalább 20 percig. És közben senki nem kereste a társaságát…

Erről egy képet is posztolt:

Majd a napirendi pontok végeztével szót kért Simonka is, ám ekkor Galló egy fehér, Fidesz-logóval ellátott pólót vett fel, amelyen a logó alatt narancssárga vércseppek voltak. Továbbá hátat fordított Simonkának „ezzel is ignorálva őt”, és a póló hátulján az a felirat volt olvasható, hogy

„Simonka, távozz!”

Erről is készült kép:

Galló Ferenc két dolgot javasol a korrupciós botrányban vergődő Simonkának:

  1. Vonja le a megfelelő konzekvenciát. Vegyen példát a Borkai Zsolttól, és lépjen ki a Fideszből.
  2. Ha ezt mégsem teszi, akkor kérjen maga ellen bizalmi szavazást a megyei választmány tagjaitól, és vesse alá magát a párttársai döntésének.

Mint tegnap beszámoltunk róla, Galló a Simonka általi kirúgására reagálva úgy fogalmazott,

Erkölcsileg, etikailag, ha a Főügyészség vádat emelt egy közszereplő ellen, és a vádemelésben 8,5 év fegyház büntetést kér a vádlottra, akkor az a minimum, hogy az ilyen cselekményekkel megvádolt személy fülét-farkát behúzva önként eltakarodik abból a pártból amelynek a tagja!