Orbán Viktornak szóló markáns kritika jelent meg a Magyar Nemzetben

Orbán Viktornak szóló markáns kritika jelent meg a Magyar Nemzetben

„Ezt most végre meg kell beszélnünk! […] Te is érzed: ami most közöttünk történik, már nem a régi.”

A szombati Magyar Nemzetben egy véleménycikk jelent meg Polgári körök címmel, amit a lap publicistája, Pilhál György jegyez. Az általa írt sorokat a sajtó egy része Orbán Viktornak szánt üzenetként értelmezi. Bár Pilhál nem írta le a miniszterelnök nevét, a publicista úgy vezette fel egy korábbi véleménycikkének idézett gondolatait, hogy a „címzett” nevét kihagyta, de „kis fantáziával ki lehetett találni”. És valóban félreérthetetlen üzenetet fogalmaz meg Orbán Viktor irányába.

Pilhál cikke egyértelműen az önkormányzati választás eredménye kapcsán született. Azzal indít, hogy felemlegeti a Magyar Krónika főszerkesztőjének, Bencsik Gábornak a korábbi Facebook-bejegyzését, melyben az október 13-i eredmények, illetve a megismételt jászberényi választásról töpreng. Majd visszautal arra, amit a Hír TV Sajtóklub című műsorában Szentesi Zöldi László mondott: ami Jászberényben történt, az országos jelentőségű, a fiatalok nyerték meg a választást az ellenzéknek. Pilhál ezután idézi saját korábbi cikkét, amelyben a következőket írta:

„Ezt most végre meg kell beszélnünk! […] Te is érzed: ami most közöttünk történik, már nem a régi. Amikor először találkoztunk, egymásra mosolyogtunk, és te azt mondtad: Hallgass a szívedre! És mi hallgattunk, mentünk utánad. Veled. Nem bántuk meg. Szép volt, fölemelő, még akkor is, ha olykor beleszaladtunk valami rosszba. […] A gondjainkat megosztottuk, kibeszéltük, s ha összekaptunk is néha, annak sem volt éle. Egymásért civódtunk. Akkor még őszinte voltál! […] Már nincsenek közöttünk őszinte tereferék. Egyre ritkább, hogy végighallgatsz bennünket. Ha mégis, akkor sem érdekel igazán a mi véleményünk. Teszed, amit jónak látsz. […] Kiállunk melletted, pedig igazából már csak kevesen tudják, mi van körülötted. Te tényleg úgy érzed, még minden a régi? Nem lehet, hogy tévedsz? Te megszoktál, és túlléptél rajtunk. Talán mert tudod, hogy mi itt vagyunk, a híveid maradunk, velünk bármit megtehetsz. […] Ne tedd! Legyél újra a régi, a kedves, a szerethető!”

Pilhál konklúziója az, hogy a 2010-ben elfelejtett polgár köröket újra kellene szervezni.

„Happy end nincs? De lehetne. Újraszervezni a polgári köröket. Igen. Újra kimenni a nép közé, megfújni a kürtöt (Lehelé ott van, épp az elveszett Jászberényben), és megtalálni hozzá azt az eltűnt hangot”

- zárja publicisztikáját Pilhál.