Balatonaliga: amit Rákosiék elkezdtek, azt Orbánék befejezik?

Balatonaliga: amit Rákosiék elkezdtek, azt Orbánék befejezik?

A Rákosi-féle kisajátításokhoz hasonlította a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita parlamenti képviselő azt, hogy a Mészáros Lőrinc-érdekeltségben lévő balatonaligai pártüdülő területét a helyi lakosok kárára alakítanák át.

Az Index szerdán írt arról, hogy ránézésre lépésről lépésre, módszeresen szorítanák ki teljesen a Club Aliga területéről az embereket azon partvonaltervek alapján, amiket nemrég kaptak meg a balatoni települések. A cikk szerint az új tervek alapján az egykori pártüdülő területén lévő, önkormányzati tulajdonban álló telek elől egy 95 méteres, a Club Aliga közvetlen szomszédságában álló volt Volán szálló elől pedig egy 105 méteres parti sétányt vennének el, vagyis 200 méter szabadparti sétány szűnne meg.

Rákosiék után most az Orbán-kormány sajátítja ki a haveroknak a Balaton-partot?

- tette fel ezzel kapcsolatban a kérdést Potocskáné közleményében. Az ellenzéki politikus úgy látja, Rákosiék méltó utódja a jelenlegi kormány, a különbség csupán annyi, hogy a kommunista pártvezér utasítására kisajátítással vették el a balatonaligai Balaton-partot, míg most jogszabályok segítségével játszanák át a haveroknak, rokonoknak, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István köreinek.

Emlékeztetett, hogy a hajdani balatonaligai pártüdülő 47 hektáros területét még Rákosi Mátyásék sajátították ki, elvéve a falu Balaton-partjának legnagyobb részét. A rendszerváltás után Club Aliga néven ismert üdülőkomplexum nemrég Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségébe került, s azóta folyamatos fenyegetésekkel találják szemben magukat a helyiek és az üdülőtulajdonosok: lezárják előlük a strandot, a parti sétányt – írta.

Potocskáné szerint az új balatonvilágosi partszabályozás nem szól másról, mint hogy az új tulajdonosok érdekeinek megfelelve kiszorítsák a helyi lakosokat és a strandolókat, akik a rendszerváltás óta éveken át használhatták a Club Aliga Balaton-partját, lévén, hogy az 1948-as kisajátítás elvette a település Balaton-partjának 99 százalékát.

„Amit tehát Rákosiék elkezdtek, azt hetven év múltán az Orbán-kormány bevégzi”

- fogalmazott.

A javaslaton az Aligai Fürdőegyesület is fennakadt. Mint nyilvánosságra hozott, a Miniszterelnökségnek küldött levelükben fogalmaztak,

A helyi civil egyesületek képviselőinek egybehangzó álláspontja, hogy a megküldött „közcélú” vízparti terv a település érdekeivel ellentétes változásokat tervez, melyek egy része szakmailag megalapozatlan, másik része tervezői tévedéseket tartalmaz, ezért az anyag a jelen formájában véleményezésre alkalmatlan.