A Rogán-minisztérium titkolózását az adatvédelmi hatóság sem törheti meg

A Rogán-minisztérium titkolózását az adatvédelmi hatóság sem törheti meg

Hiába szólította fel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát arra, hogy hozza nyilvánosságra közpénzből végzett kampánytevékenységének részleteit,

a propagandaminisztérium Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos utasításával is szembe ment, és nem adott ki semmilyen iratot.

Még júliusban számoltunk be arról, hogy Péterfalvi azért indított vizsgálatot a Rogán-minisztériummal szemben, mert az következetesen szabotálta a Sneider Tamás Jobbik-elnök által beadott adatigényléseket: az adatvédelmi biztos végül felszólította a tárcát arra, hogy 15 napon belül hozza nyilvánosságra

  • a 2017-es Nemzeti Konzultáció,
  • a 2018-as „Stop Soros!” kampány,
  • és a szintén 2018-as „Magyarország dönt, nem az ENSZ” kampány

pontos költségvetési és terjesztési adatait, beleértve azt is, hogy ezeket a reklámfelületeket hol vásárolták meg. Ezekből az információkból nem csak arra láthatnának rá az állampolgárok, hogy mennyi pénzüket költötték el pártpolitikai célú reklámokra, hanem arra is fény derülhetne, hogy mely Fidesz-közeli sajtótermékeket finanszírozták mesterségesen ezekkel az állami hirdetésekkel.

Sneider Tamás ugyanakkor hiába kérte több alkalommal is Rogán Antal minisztériumát a korrekt válaszadásra, legfeljebb az iratokba való betekintést engedélyezték volna számára, ami nyilánvalóan nem elegendő a tényfeltáró munkához. A trükközés még az adatvédelmi hatóságnak is nyilvánvaló volt, hiszen Péterfalvi is megjegyezte, hogy nem lehet rendszeresen élni azzal az eszközzel, hogy elektronikus iratok elküldése helyett csak személyes betekintést engedélyeznek.

„A Hatóság mindezekre tekintettel felhívja a Minisztériumot arra, hogy legyen szíves az Infotv.-nyel összhangba hozni kialakult gyakorlatát, illetve az adatigénylő korábbi közérdekű adatigénylésének jelen felhívás kézhezvételét követően, de legkésőbb 15 napon belül maradéktalanul – az adatigénylő által megjelölt elektronikus formában – tegyen eleget.”

- írta júliusban Péterfalvi Attila.

Úgy tűnik azonban, hogy a titkolózásra épülő gyakorlat az adatvédelmi hatóság felszólítása ellenére sem változott, ugyanis

Sneider Tamás megerősítette azon értesüléseinket, hogy továbbra sem kapta meg a kért adatokat a kabinetirodától.

Pedig az eljárással kapcsolatos határidők már régen lejártak, hiszen a tárcának 15 napja volt kiadni az információkat, majd ezt követően a NAIH 30 napig várhatott a válaszukra, a kért intézkedések elmaradása esetén pedig újabb 30 napjuk volt arra, hogy további lépéseket tegyenek a jogsértő állapot felszámolása érdekében. Mivel a hatóság Sneider Tamást sem értesítette semmilyen fejleményről, így kérdésekkel fordultunk hozzájuk – amint ezekre válaszolnak, beszámolunk róla.