A kormány elengedte a hazai oktatás kezét - a parlament elé vonulnak a pedagógusok

A kormány elengedte a hazai oktatás kezét - a parlament elé vonulnak a pedagógusok

Jövő szombaton az utcára vonulnak. 

1991-ben a Pedagógusok Szakszervezetének kezdeményezésére november 22-ét a Magyar Közoktatás Napjává nyilvánították. A mai oktatás helyzetét jól jellemzi, hogy ezen a napon nem a kiemelkedő eredményekről, hanem egy jövő heti tüntetés előkészületeiről kellett sajtótájékoztatót tartania a pedagógus szakszervezeteknek. 

Nemrégiben egy oktatási szakpolitikussal való beszélgetésem során szóba került az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) helyzete, mint ismert, a kormány az elmúlt években rendkívül mostohán kezelte a hazai oktatást. A növekvő problémák miatt, a felsőoktatást már kiszakították a Kásler Miklós által vezetett tárcából és az MTA-t is kizsigerelő Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz került. Nos, a korábban említett szakpolitikus azt mondta nekem, hogy

"az EMMI azon témák minisztériuma, amelyekre nagyon sok pénz kéne, de Orbán Viktort egyáltalán nem érdekli."

Valóban, annak a kormánynak, amely 1998 és 2002 között tényleg fontos fejlesztéseket vezetett be a hazai oktatásban, 2010 után, mintha feleslegessé vált volna számára a hazai edukáció. 

A kormányzat egy ideje elengedte a hazai oktatás kezét, szakmai párbeszédre pedig senkivel sem hajlandó.

Ezen a pénteki napon, a Magyar Közoktatás Napján a pedagógus szakszervezetek összefogtak és tüntetésre készülnek. A demonstrációt első körben a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) hirdette meg, miután az elmúlt hetek tárgyalásai nem vezettek eredményre. A szakszervezet szerint 

a kormány a tárgyalások során nem vette figyelembe a szakszervezetek véleményét, kényük-kedvük szerint változtatják a törvényeket.

A PSZ elnöke, Szabó Zsuzsanna még szeptember végén jelentette be, hogy a kormánynak a magyar közoktatás napjáig van ideje, hogy teljesítse a szakszervezet követeléseit.

Ezen követelések voltak: 

- pedagógus óraszámok csökkentése, minden iskolai dolgozóra

- pedagógus és nem pedagógus végzettségűre – egyaránt kiterjedő béremelés

- a bérek vetítési alapjának minimálbérhez kötése

- túlmunkák kifizetése

- kiszámítható jogalkotás

A pénteki sajtótájékoztatón Szabó Zsuzsanna, a PSZ elnöke elmondta, a demonstrációról azután döntöttek, hogy a szakszervezetnek és a kormánynak a pedagógusok béremeléséről és a munkaterhek csökkentéséről folytatott tárgyalásai a szakszervezet által adott  határidőig nem vezettek eredményre.

.

 Mint mondta, arra a következtetésre jutottak, hogy

a kormány részéről nincs elég politikai akarat az oktatás problémáinak megoldására.

A szakszervezet elnöke szerint a pedagógusok többsége azért hagyja el a szakmáját, mert úgy érzik nem foglalkozik velük a kormányzat. Kilátástalannak érzik a helyzetüket, ráadásul a szakmai és az erkölcsi megbecsülést sem kapják meg. 

A pedagógusok jelentős része rövidesen nyugdíjba megy, lassan nem lesznek pedagógusok, akik taníthatnák gyerekeinket

- mutatott rá. 

Emlékeztetett, hogy a szakképzésben dolgozó oktatók a napokban veszítették el a közalkalmazotti státusz jogbiztonságát, mindezt úgy, hogy a törvény elfogadása előtt semmilyen szakmai egyeztetésre nem volt hajlandó az illetékes minisztérium. 

A sajtótájékoztató előtt pár perccel megérkezett a kancelláriaminiszter, Gulyás Gergely levele is a Pedagógusok Szakszervezetéhez, amelyben a fideszes politikus azt javasolta, 

a kormány továbbra is nyitott a párbeszédre az érdekképviseletek által kifogásolt kérdésekkel kapcsolatban, ennek érdekében 26-án, keddre egyeztetésre hívja a PSZ-t. 

Szabó Zsuzsanna a kancelláriaminiszter levelét úgy kommentálta, hogy kizárólag csak időhúzásról van szó a kormány részéről, hiszen egy utolsó pillanatban érkezett levélről van szó.

Polgári ellenállás?

Az eseményen résztvevő szakszervezetek, mint jelezték, ha a tüntetés után sem változik semmi, akkor januárra sztrájkot terveznek. Igaz a tavalyi év folyamán a PDSZ már kezdeményezett sztrájkot, akkor azonban a kormány a tankerületek részéről úgy akadályozta meg a széleskörű sztrájkot, hogy elhúzták a még elégséges szolgáltatásokról szóló tárgyalásokat. 

A PDSZ elnöke, Szűcs Tamás az Alfahírnek úgy nyilatkozott, hogy a sztrájktörvény megváltoztatása óta sokkal nehezebb dolga van a pedagógus szakszervezeteknek. 

"A tapasztalat az, hogy ha a munkáltatónak nem fűlik a foga a sztrájkhoz, akkor nem igazán van jogtechnikailag esély erre. A PSZ megtartja a sztrájkot januárban, ha nem születik egyezség a kormánnyal, a PDSZ pedig mindenben segíteni fog majd." 

A PDSZ elnöke szerint a gyakorlati megvalósulására kevés esély van, mert várhatóan minden akadályt bevetnek ellene. 

"De meg kell próbálni eseteket produkálni, már csak azért is, mert ha a PSZ perel majd a sztrájktörvény miatt, akkor azt kizárólag úgy lehet megtámadni, hogy konkrét esetek merülnek fel"

- magyarázta a szakszervezet elnöke. 

Hozzátette, hogy érdemes belevágni a sztrájkba, hogy utána el lehessen indítani egy jogi folyamatot arra, hogy előbb-utóbb eljusson az ügy egy nemzetközi bíróságra, hogy ki legyen végre mondva, hogy Magyarországon a sztrájkjoggal nem lehet mit kezdeni, ha a munkáltatónak nem áll érdekében. 

A PDSZ álláspontja az, hogyha a sztrájkot semmilyen módon nem lehet megtartani, akkor kizárólag a polgári ellenállás vezethet eredményre. 

Túlterheltek a tanárok 

A Pedagógusok Szakszervezete a mai napon a legfrissebb országos felmérést is ismertette, amelyből kiderült, hogy a pedagógusok többsége túlterheltnek érzi magát. Az adatokból kiderül, hogy egy magyar pedagógus átlagban

heti 56 órát dolgozik.

Ráadásul a szakmában dolgozók 90%-a többet dolgozik az elvárt 40 óránál. A felmérés rávilágít arra, hogy akik régebben dolgoznak a pályán, nagyobb arányban végeznek többletmunkát, mint fiatalabb kollégáik.  A 4281 pedagógus által kitöltött mérés szerint 2616 fő úgy nyilatkozott, hogy a munkahelyi túlterheltség miatt kellett orvoshoz fordulnia az elmúlt egy évben. 

EMMI: Soros György

Közleményt adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma abból az alkalomból, hogy november 30-ra tüntetést szerveztek a pedagógus-szakszervezetek. A minisztérium szerint semmi más nem áll a háttérben, csak Soros György. 

"A pedagógus és más szakszervezetek által ma bejelentett tüntetés, ismét az ellenzék és a Soros-hálózat politikai céljait, nem a pedagógusokat, pláne nem a gyermekeket szolgálja. Ugyanazok a szakszervezetek készülnek jövő héten tüntetésre, akik eddig is minden ellenzéki és Soros-hálózat által szervezett akció mögé beálltak. Most is ezt teszik, a Soros-hálózat háromnapos tüntetéséhez csatlakoznak. Az oktatásba, az iskolák fejlesztésére, a pedagógusok bérére, a diákok és szüleik támogatására ma minden eddiginél több pénz megy. A pedagógusok voltak az elsők, akiknek átfogó béremelési program indult, átlagosan 50%-kal emelkedett a pedagógusok bére és jövő januártól a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére további átlagosan 30%-kal emelkedik, ez a pedagógusoknak egyértelműen jó, azt megértjük, hogy a szakszervezeteknek nem jó, a szakszervezeteknek azzal van bajuk, hogy az érintettek a munka törvénykönyve hatálya alá, rugalmasabb foglalkoztatási körülmények közé kerülnek majd, és ez a szakszervezeteknek nem jó."