Magyar EP-képviselők tiltakoztak a szájzártörvény ellen Strasbourgban

Magyar EP-képviselők tiltakoztak a szájzártörvény ellen Strasbourgban

Szolidaritási akcióval tiltakoztak a strasbourgi Európai Parlamentben az ellenzéki magyar képviselők jogainak csorbítása ellen.

Szolidaritási akcióval tiltakoztak a strasbourgi Európai Parlamentben az ellenzéki magyar képviselők jogainak csorbítása ellen – közölte a szocialista Ujhelyi István sajtóirodája.

Magyar ellenzéki EP-képviselők mellett többek között az S&D-frakció (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége) spanyol elnöke, Iratxe García Pérez is részt vett azon a szolidaritási akción, amelyet az Európai Parlament strasbourgi épületében tartottak kedden, a plenáris ülés szünetében. A közlemény szerint az eseményt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő kezdeményezte a magyar országgyűlési képviselők jogainak csorbítása, az úgynevezett szájzártörvény miatt.

„Mint ismert, a Fidesz módosítani akarja a képviselők jogállásáról szóló törvényt, hogy ezzel akadályozza az ellenzéki képviselők kormánykritikus munkáját. A Fidesz többek között megszüntetné az országgyűlési képviselők azon jogát, hogy előzetes egyeztetés nélkül is beléphessenek a közintézményekbe, de korlátoznák szabad véleménynyilvánítási jogukat is a parlamentben. A tervezet szerint Kövér László házelnök adott esetben egy évre megvonhatja a képviselők fizetését - miközben a törvény más kereső foglalkozást tilt a számukra -, de akár ki is zárhatja őket a Parlament és a Képviselői Irodaház épületéből is, ezzel gátolva őket a munkájukban vagy szavazati joguk alkotmányos gyakorlásában”

- olvasható a közleményben.

Ujhelyi István szerint az EP-képviselőknek dolguk és kötelességük kiállni a jogaikban korlátozott ellenzéki, magyar országgyűlési képviselők mellett.

„Sok mindent láttunk már a fideszes módszerekből, de ilyen messzire még nem merészkedtek. Hiába hivatkoznak arra, hogy az Unió más parlamentjeiben milyen ehhez hasonló szabályok vannak, az aljas szándék és a házmester-tempó csakis az illiberális Orbán-rendszer sajátja. Pontosan ismerjük a Fidesz elvtelenségét, pontosan tudjuk, hogy a szabályokat azért szigorítják, hogy ellehetetlenítsék az ellenzéki politikusok munkáját. Ez pedig tűrhetetlen, gyáva és erkölcstelen lépés, amely ellen Európában is szót kell emelni”

 - fogalmazott Ujhelyi István.

 

 

A szolidaritási akción részt vettek a Demokratikus Koalíció európai politikusai, Dobrev Klára, Molnár Csaba, Ara-Kovács Attila, Rónai Sándor, illetve a Jobbik EP-képviselője, Gyöngyösi Márton, továbbá német, osztrák és svéd delegációvezetők, politikusok, többek között Udo Bullmann korábbi német frakcióvezető.