Kálló Gergely: „Az itt élők nyugalmat és őszinteséget érdemelnek, nem pedig hazudozást és árokásást”

Kálló Gergely: „Az itt élők nyugalmat és őszinteséget érdemelnek, nem pedig hazudozást és árokásást”

Tényleg igazak azok a vádak, miszerint a Jobbik mostani dunaújvárosi jelöltjének fogalma sincs a választókörzet viszonyairól? Kálló Gergellyel arról beszélgettünk, milyen tervekkel és reményekkel vág neki a 2020. február 16-ai időközi országgyűlési választásnak.

A közösségi média városi fórumait böngészve láthatunk olyan véleményeket, melyek szerint a helyiek érdekét csak helyi jelölt képviselheti megfelelően az Országgyűlésben, ön pedig nem helyes-töves dunaújvárosi. El tudja oszlatni ezeket az aggodalmakat?

Nem igaz hogy nem vagyok dunaújvárosi, illetve semmi közöm a körzethez. Ezer szállal kötődöm az itt élőkhöz akár barátokról, akár munkáról legyen szó. Évek óta a körzet éltet, jelen vagyok az itteniek életében és az itt élők boldogulása az elsődleges számomra.

Jelenleg is a városházán dolgozom polgármesteri kabinetfőnökként. Kevésbé vagyok ismert, ez tény, a munkámból fakadóan nem nagyon voltam előtérben. Most viszont új feladat szólított és ígérhetem, hogy ha bizalmat kapok, akkor meg fogok felelni az elvárásoknak és méltó képviselője leszek az itt élőknek.

Mennyire volt egyértelmű, hogy a 2018-ban szintén a Jobbik színeiben mandátumot szerző Pintér Tamás után most a jobboldali ellenzéki párt egy másik aspiránsa próbálja meg elnyerni a helyiek bizalmát? A fideszes suttogópropaganda például már próbálja úgy beállítani a dolgot, hogy ön mögött nincs meg a teljes ellenzéki egység, hiszen az MSZP távol maradt az ön jelöltségét bejelentő sajtótájékoztatótól.

Nem volt „nehéz szülés” a kiválasztásom, ami számomra is kellemes meglepetés volt. Azonban egy dolgot le kell szögeznem:

„A jelenlegi magyarországi helyzetben a képviselői munkában már egyre kevésbé fontos a párthovatartozás.”

Nincsen fideszes kátyú, vagy DK-s kátyú az utakon, csak kátyúk vannak, amiket ki kell javítani. Nincsen jobbikos nyugdíj, vagy MSZP-s nyugdíj, hanem alacsony nyugdíjak vannak, amiket emelni kell. Vallom, hogy az itt élőkért kell dolgozni és a pártérdekeket végre hátrébb kell szorítani.

Az MSZP döntési mechanizmusa egy kicsit lassabb, ezt már tapasztaltuk az önkormányzati választások során is. Bízunk benne, hogy ők is mihamarabb csatlakozni fognak hozzánk.

Mik azok a legfőbb célkitűzések, amelyeket Dunaújváros fejlődése érdekében meg kíván valósítani, illetve mi garantálja, hogy a parlamenti kormányzati erőfölénnyel szemben sikeresen tud lobbizni ezek sikeréért?

Az itt élők hangja szeretnék lenni az Országgyűlésben. Azt szeretném, ha napról napra, hétről hétre hangosan és következetesen elhangozna Dunaújváros és a környező nyolc település neve, illetve az itt élők problémái a Parlamentben addig, amíg megoldást nem születik ezekre.

A körzetben élők többsége egyébként már ellenzéki vezetés alatt él, tehát az emberek érezhetően vágynak a változásra. Ez a többség, ez a közös szándék óriási erőt és felhatalmazást fog adni nekem a munkám során bármilyen kormányzati fölénnyel szemben.

Dunaújváros életében különösen fontos szerepet játszanak az olyan gazdasági szereplők, mint a Dunaferr vagy a Hankook. Ismeretes, hogy az utóbbi időben sem az előző fideszes városvezetésnek, sem a kormányzatnak úgy általában nem volt a legkielégítőbb a kapcsolata ezekkel a vállalatokkal, ön miben változtatna legnagyobb foglalkoztatókhoz fűződő viszonyon?

Az előző városvezetés részéről valóban nem volt felhőtlen a viszony, de az önkormányzati választás után ezen rögtön változtattunk. A Pintér Tamással folytatott közös munkánk során az egyik első dolgunk volt, hogy találkozzunk mind a Vasmű, mind a Hankook felső vezetésével.

Az itt működő gyárakkal és nagyvállalatokkal függőviszonyban vagyunk, így a párbeszéd és a folyamatos kapcsolattartás elengedhetetlen, sőt ennek hiánya óriási veszélyeket is rejt magában, ahogy azt a választási kampányban is láttuk például a Dunaferrel folytatott kormánypárti kommunikáció kapcsán.

„Amit az előző városvezetés csinált, az egyszerűen orosz rulett volt. Mi nem játsszuk tovább ezt a játékot és parlamenti szinten sem asszisztálunk ilyesmihez.”

A közös fejlődés érdekében egy képviselőnek a dolgozók és a vállalatok érdekeiért is küzdenie kell, természetesen úgy, hogy ezzel egyik se sérüljön. Például harcolni kell továbbra is azért, hogy a kormányzat végre megkösse a Stratégiai Partnerségi Megállapodást a Dunaferrel, hiszen ez közös érdek lenne, amit eddig azonban a kormány nem vett figyelembe.

A választókörzethez Dunaújvároson kívül még nyolc település tartozik, ezek helyzetével, szükségleteivel mennyire van tisztában, illetve milyen a viszonya az itteni polgármesterekkel, önkormányzatokkal?

„Tisztában vagyok a körzet erősségeivel és szükségleteivel, az elmúlt évek során az összes településről mélyreható és alapos problématérképet készítettünk.”

Ebben természetesen megoldási javaslatok is szerepelnek, melyeket évről évre, figyelemfelkeltési céllal a kormánypárti képviselők elé tártunk az Országgyűlésben. Helyi szinten a gyakorlati megvalósításon kell dolgozni, amihez elengedhetetlen a folyamatos párbeszéd a településvezetőkkel. Egyes polgármesterekkel kifejezetten jó a viszonyunk, de sajnos eddig nem mindenki volt hajlandó felülemelkedni a politikai nézetkülönbségeken.

Ugyanakkor a folyamatos kapcsolattartás és kommunikáció velük is elengedhetetlen, ha eredményeket akarunk elérni, és meg akarjuk győzni őket, hogy őértük is dolgozunk. Megválasztásom esetén ezért is fogok egy rendszeres, állandó értekezletet kezdeményezni a körzet polgármestereivel és önkormányzati képviselőivel, hogy együtt tudjunk gondolkodni és gondoskodni az itt élőkről, akikért mindannyian felelősek vagyunk.

Mit tart a tágabb értelemben vett választókörzet legfontosabb megoldandó feladatainak és vannak-e új, a térségre vonatkozó fejlesztési elképzelései?

Fejlesztések terén nagy terveink vannak. Ezen a  vidéken az ipar a leghangsúlyosabb, az ilyen vállalatok működését, bővülését minden eszközzel segíteni kell, hiszen ők a körzet fő foglalkoztatói. Ugyanakkor gondolni kell a „füstmentes iparra” is: a turizmusra.

Ebben az ágazatban nagy, eddig azonban kiaknázatlan lehetőségek rejlenek az itt élők számára. A régió Dunával való szoros kapcsolata, az előnyös földrajzi elhelyezkedésünk indokolja, hogy az idegenforgalom a jövőben nagyobb hangsúlyt kapjon a térség életében.

A központi fekvésünk az új befektetők számára is sok lehetőséggel kecsegtethet, az ő idecsábításuk is elsődleges kell legyen.

„Ebben az ügyben már történtek is előrelépések, reméljük ez hamarosan a konkrét eredményekben is megmutatkozik.”

A turizmus fejlesztésével és új befektetők bevonzásával versenyképes fizetéssel rendelkező munkahelyeket teremthetünk, amelyek reményeink szerint visszacsábítják majd az elvándorolt fiatalokat.

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a körzetben rengeteg elhanyagolt, gazdátlan épület található, amelyek egyelőre pusztulásra vannak ítélve. Sajnos Pusztaszabolcson ez nemrég tragédiához is vezetett. Ezekről az épületekről katasztert kell készíteni, és egy átfogó program keretében bérlakásokká kell alakítani őket a fiatalok számára. Ezáltal csökkenteni tudjuk majd a kivándorlás jelentette nyomást és esélyt tudunk biztosítani a helyben való boldoguláshoz.

Ezekhez a lépésekhez azonban elengedhetetlen az infrastruktúra, az utak és a tömegközlekedés fejlesztése. Kemény feladatok ezek, nagy kihívás előtt állunk, de a településvezetőkkel és a helyi emberekkel összefogva sikerülni fog, ez mindannyiunk elemi érdeke.

Amennyiben február 16-án felhatalmazást kap a választóktól, mennyiben folytatná a Pintér Tamás által megkezdett munkát, és mi lenne az, amit a saját szája íze szerint csinálna?

Ha valamit érdemes folytatni, akkor az Pintér Tamás munkája. A választópolgárok kétszer is óriási fölénnyel szavaztak neki bizalmat, ennél meggyőzőbb bizonyíték nincs is arra, hogy jól végezte a munkáját. Polgármester úrral nem csak munkatársak, de nagyon jó barátok is vagyunk. Talán az én vérmérsékletem egy kicsit hevesebb, de ugyanolyan vasakarattal fogom képviselni az itt élőket, ahogyan ő tette.

Ön kabinetvezetőként már több, meglehetősen kemény kampányt is végigcsinált Dunaújváros jelenlegi polgármestere mellett, most milyen jellegű megmérettetésre számít? Fölkészült rá, hogy a kormánypárti médiában önt is migránsbetelepítő, kutyadaráló rémként fogják ábrázolni?

Az első „választó”, akit meg kellett győznöm az a feleségem volt, pont az elmúlt években tapasztalható mocskolódó kampányok miatt. Ő végzettsége szerint politológus, így pontosan látja, hogy mire számíthatunk. Az ellenfeleinktől a legrosszabbra készülök, de eddig két győztes kampányban voltam kampányfőnök, így nehéz lesz nekem újat mutatni – bár a kutyahús evéssel engem is megleptek legutóbb.

„De ahogy eddig, úgy ezután is ragaszkodni fogok a tiszta, pozitív kampányhoz.”

Az itt élők nyugalmat és őszinteséget érdemelnek, nem pedig hazudozást és árokásást. Ezt szerintem mindenkinek tiszteltben kell tartania.

Milyen visszajelzéseket kapott a dunaújvárosiaktól, mióta bejelentette, hogy ön indul a körzet képviselői székéért?

Kissé szokatlan a helyzet, mert eddig én segítettem másokat bemutatni vagy másoknak bemutatkozni. Sokan gratulálnak, rengeteg biztatást kapok folyamatosan.  Erőt adó és egészen megható érzés azoknak a támogatását élvezni, akikért eddig dolgoztam.

Dunaújváros: Kálló Gergely válthatja Pintér Tamás polgármestert az Országgyűlésben

Kálló Gergelyt indítja az ellenzék egyéni országgyűlési képviselőjelöltnek a leköszönő Pintér Tamás helyére - jelentették be pénteken Dunaújvárosban. A jobbikos Pintér azért távozik a parlamentből, mert október 13-án magabiztos győzelmet aratott a polgármester-választáson, így a szabályok értelmében összeférhetetlenné vált országgyűlési mandátumával, amit vissza kellett adnia.