A momentumosokon kívül az összes magyar EP-képviselő megszavazta Ursula von der Leyen bizottságát

A momentumosokon kívül az összes magyar EP-képviselő megszavazta Ursula von der Leyen bizottságát

Megszavazta az Európai Parlament az új összetételű Európai Bizottságot, amelyben a magyar Várhelyi Olivér a bővítési és szomszédságpolitikai tárcáért lesz felelős. Magyar reakciók.

Megszavazta az Európai Parlament az új összetételű, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot, amelyben a magyar Várhelyi Olivér a bővítési és szomszédságpolitikai tárcáért lesz felelős. A biztosi testület jóváhagyását a momentumos Cseh Katalinon és Donáth Annán kívül az összes magyar európai képviselő (Fidesz-KDNP, DK, a szocialista Ujhelyi István és a jobbikos Gyöngyösi Márton) megszavazta, előbbiek tartózkodtak.

A strasbourgi plenáris ülésen 707 képviselő adta le a voksát. A jóváhagyás mellett 461-en, ellene 157-en szavaztak, 89-en pedig tartózkodtak. A szabályok alapján a leadott szavazatok egyszerű többségére volt szükség.

 

 

A Jean-Claude Juncker vezette biztosi testületet 423:209 arányban hagyták jóvá öt évvel ezelőtt. Elődje, José Manuel Barroso esetében ez 488:137, illetve 478:84, Romano Prodi esetében 510:51 pedig volt.

Magyar reakciók

A Fidesz-KDNP szerint új fejezetre van szükség az Európai Unió működésében, gyökeres fordulatot kell mielőbb végrehajtani a bevándorlás- és gazdaságpolitikában, és erre a korábbinál nagyobb esély mutatkozik az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság megszavazása nyomán. Reagálásként Deutsch Tamás hangsúlyozta,

megelőlegezett bizalommal tekintenek az új Európai Bizottságra, Várhelyi Olivér uniós bővítési és szomszédságpolitikai biztosi megválasztását pedig az elmúlt tíz év legnagyobb diplomáciai sikerének tekintik.
 

A Demokratikus Koalíció közleményben jelezte: örülnek annak, hogy a most magabiztos többséggel megválasztott új Európai Bizottság programja „tartalmazza” a DK európai programjának alappilléreit, például az európai minimálbér bevezetését, vagy a multinacionális cégek megadóztatását. Ezért a DK EP-képviselői is igennel szavaztak a Bizottság felállítására.

A szocialista Ujhelyi István az Alfahírnek eljuttatott közleményében emlékeztetett rá: Ursula von der Leyent néhány hónappal ezelőtt vállalhatatlan módon erőszakolták rá az európai közösségre, semmibe véve többek között az Európai Parlamentet a jelölési folyamatban. Ezt az eljárást akkor elutasította a szocialista EP-képviselő, és Leyen személyét tiltakozásképp nem támogatta. Ugyanakkor fenntartásai mellett várakozásokkal tekint az új Bizottságra, aminek bizalmat szavazott.

„Az önkormányzatok számára biztosítandó közvetlen források rendszerének megteremtése mellett fontos prioritásként teszem majd a biztosok asztalára az általam felvállalt egészségügyi minimumszolgáltatásról szóló javaslatot is”

- tette hozzá Ujhelyi.

A jobbikos Gyöngyösi Márton, aki szerdán a biztosi testület bemutatása után az Európai Parlamentben is felszólalt, a Facebook-oldalán megismételte: mindenekelőtt az emberek azt várják a most felálló testülettől, hogy legyen több beleszólásuk Európa sorsába, ehhez pedig meg kell erősíteni a közvetlenül választott Európai Parlamentet és garantálni kell a jogállamiság alapvető feltételeit a tagországokban.

„Az emberek jólétet is várnak, ehhez erősíteni kell a szociális pillért és tenni kell az igazságosabb bérekért. Az emberek szeretnék, ha az unokáik is biztonságban élhetnének, ezért tenni kell a klímavédelemért. Ezek lesznek az elkövetkező öt év legfontosabb feladatai”

- fogalmazott Gyöngyösi.

A momentumos Donáth Anna a Facebook-oldalán egy videón keresztül számolt be arról, hogy Cseh Katalinnal miért tartózkodtak a szavazáson, indoklásában elmondta: végig kritikusak voltak az új biztosi testület felállításának procedúrájával szemben. Donáth szerint az is probléma, hogy egy csomagban kellett szavazniuk a testületről, miközben lehetnek benne „potyautasok”, akik szakmailag vagy politikailag nem tudták elnyerni a bizalmukat. „Sajnálatos módon” ebben a körben Várhelyi Olivér is benne van - mondta az EP-képviselő. A Momentum a problémát nem Várhelyi szakmaiságában látja, hanem abban, hogy nem határolódott el egyértelműen Orbán Viktortól és a politikájától.

„Mi nem leszavaztuk ezt a bizottságot, hanem akartunk egy egyértelmű jelzést adni, hogy biankó csekket mi nem tudunk kiállítani egy olyan bizottságnak, ami a bizalmunkat száz százalékban nem nyerte meg, de azt is tudjuk, és szeretnénk, hogy ha a bizottság minél hamarabb felállna, és elkezdődne az érdemi munka, mert ez az, ami Európának a javát szolgálja”

- fejtette ki Donáth Anna.