Újpesten nem törődött bele a vereségbe a Fidesz?

Újpesten nem törődött bele a vereségbe a Fidesz?

Október 13-án komoly vereséget szenvedett a Fidesz Újpesten, miután az ellenzék mind a 14 egyéni körzetben győzött, ráadásul a várost 2010 óta vezető Wintermantel Zsolt közel 5 százalékkal maradt alul Déri Tiborral szemben.

Wintermantel Zsolt a választások után a Facebookon "korrekt átadás-átvételt" ígért és sok sikert kívánt az új vezetésnek. Úgy tűnik azonban, hogy mégsem viseli olyan jól a kerületi Fidesz a bukást.

Ennek első jele volt, hogy a kormánypárt megtámadta a választás végeredményét, három egyéni körzetben is panaszt nyújtottak be, ami az ellenzék szerint arra volt jó, hogy elhúzzák az új képviselő-testület alakuló ülését. Lehetséges, hogy az előző vezetés részéről nagyon is indokolt volt az időhúzás, ugyanis korábban több újpesti lakos is arról számolt be a Facebookon, hogy látták, amint az éjszaki órákban valakik iratokat vittek ki az újpesti polgármesteri hivatalból. 

Nem könnyítette a helyzetet az sem, hogy a korábbi brancs bukása után, szinte azonnal 40 ember mondott fel, az aljegyzőtől a titkárságon át a gépkocsivezetőig. Az újonnan megválasztott városvezető, Déri Tibor akkor elmondta, hogy sajnálja a döntésüket, sőt az átadás-átvétel előtti állománygyűlésen is hangsúlyozta a dolgozóknak, hogy továbbra is számít a munkájukra.

.

Az eset miatt megkérdeztük az új városvezetés alpolgármesterét, Czigler Lászlót, aki megerősítette azt az információt, hogy a 40 távozó dolgozó - a járulékokkal együttvéve - 132 millió forintjába került a IV. kerületi városvezetésnek.

Wintermantel Zsolt egyébként azóta is folyamatosan követi az újpesti eseményeket, több alkalommal is nekiesett az új városvezetésnek. Arról egyébként nem tudni, hogyan folytatja tovább, ahogy a Népszavának mondta:

Az újpestiek és a budapestiek továbbra is számíthatnak az eddigi tapasztalataimra, ahhoz pedig nem kell pozíció, hogy tegyek a közösségért.

A korábbi polgármester lemondott a Fővárosi Közgyűlési mandátumáról, de jelenleg B-opciója nincs, ugyanakkor nem tartja elképzelhetetlennek, hogy később ismét közéleti szerepet vállaljon. 

Újpest városával kapcsolatos bejegyzéseiről a saját közösségi oldalán gyakran szembesülhetünk. November elején a legfőbb problémát az okozta számára, hogy az ellenzéki vezetésű város kirakta az uniós zászlót is a székely mellé. 

Wintermantel szerint 

„az érdemi tettek és a valós munka helyett a szimbolikus politizálás jól ismert pótcselekvés. Megszoktuk. De azért joggal fel lehet tenni a kérdést, hogy a ma kikerült EU-s zászlóval fémjelzett intézményrendszer hogyan és miként áll ki az erdélyi magyarok alapvető jogaiért, mennyiben és hogyan lép föl az aljas diszkrimináció és a magyarság ellehetetlenítése ellen?!” 

A feltüntetett posztjában az egyik hozzászóló megkérdezte az egykori polgármestert, hogy mégis miért kampányolt akkor az EU-s pénzekkel, amelyre a polgármester úgy felelt:

"ez a pénz JÁR Magyarországnak." 

.

Érdekes fejlemény, hogy az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalát továbbra sem tudja visszaszerezni az önkormányzat. Az elmúlt években többmillió forintnyi összeget fektettek az oldalba, azonban most senki nem tudja ki kezeli, de az teljesen világos, hogy nem szimpatizál a jelenlegi vezetéssel. 

A közel 40.000 követővel bíró közösségi felület korábban napról-napra látta el hírekkel az újpestieket, illetve a kerület környezetében élőket. A város lakói innen értesülhettek az önkormányzati rendezvényekről, közlekedési, kulturális és közéleti hírekről.

Most azt sem tudni, ki tesz közzé időnként bejegyzéseket az oldalon. Az azonban érdekes, hogy korábban szokatlan tartalmakat, meglehetősen sekélyes bulvárhíreket is posztolnak, és ezek alatt gyorsan meg is jelennek az erősen kamu-gyanús "olvasók", akik hozzászólásokban "sajnálkoznak" azon, hogy a fideszes Wintermantel Zsolték vezetése alatt az oldal színvonalasabban működött.  

Mostanában azonban nem ritka, hogy az egykori polgármester posztjait osztja meg az oldal az Origo vagy a Mandiner cikkei mellett. 

De a valótlan állítások sem állnak messze az oldaltól.  Mint ismert, a 2011-es önkormányzati törvény szerint az alakuló ülésen szavazni kell az alpolgármesterek illetményéről is, azonban az alakuló ülésen a jegyző hibát követett el. 

Czigler László alpolgármester az Alfahírnek elmondta, hogy a külsős alpolgármester fizetését a képviselők és nem a polgármester fizetéséhez képest állapította meg a jegyző, ezért újra, immáron a jogszabályoknak megfelelő keretek között, kellett megállapítani a díjazását. 

Ezzel szemben a városvezetést támadó korábbi önkormányzati oldal azt állította, hogy tovább emelték az alpolgármesterek fizetését. 

Az újpesti városvezetést pocskondiázó oldal miatt felkerestük a kerület új polgármesterét, Déri Tibort is, aki lapunknak úgy fogalmazott, hogy

"nem egyedi esetről van szó, hiszen nemrégiben derült ki, hogy Józsefvárosban Pikó Andrásék szintén nem kapták meg a VIII. kerület hivatalos közösségi oldalát, ráadásul ott is hasonló bejegyzések kerülnek ki." 

A polgármester elárulta az Alfahírnek, hogy a Facebook felé hivatalosan jelezték ezt a problémát, hivatalos okiratokkal és bankszámla kivonatokkal tudják igazolni, hogy a kerület tulajdona az oldal. Hozzátette, hogy fordulhatnának a rendőrséghez is, de ők ugyanezeket a folyamatokat tennék és szintén a Facebook-hoz fordulnának. 

"Természetesen, ha mi nem járunk sikerrel, akkor rendőrségi vizsgálatot fogunk kérni" 

- szögezte le Déri. 

Az újpesti polgármesternél rákérdeztünk arra is, hogy mi a véleménye arról, hogy a korábbi városvezető folyamatosan támadja az újonnan felálló önkormányzatot.  Déri Tibor szerint 

Wintermentel Zsolt nem tudta elengedni Újpestet. 

A jelenlegi polgármester úgy látja, a választók egyértelmű üzenetet küldtek neki, amit illene elfogadnia. Kiemelte, hogy az átvilágítások hamarosan elkezdődnek, az elmúlt 9 évet pedig nyilvánosságra fogja hozni a jelenlegi képviselő-testület. 

"Joga van tudnia az embereknek, hogy mi folyt itt az elmúlt években. Nem kell messzire mennünk, egy 1,2 millió forintos négyzetméteráron épülő egy szintes szolgáltató ház az 2019-ben sem elfogadható ár. Minden ilyen ügyet felfogunk tárni, ha ez nem tetszik Wintermantel Zsoltnak, akkor így járt."

Nincs plusz végkielégítés

Múlt héten a képviselő-testületben a fideszes Dr. Szabó Béla olyan javaslatot terjesztett be, amely a jogszabályok alapján a kötelező végkielégítésen felül még három hónapnyi bér kifizetését tette volna lehetővé Wintermantel Zsoltnak és korábbi alpolgármestereinek. Déri Tibor szerint ez nagyjából több mint 10 millió forintnyi terhet jelentett volna a költségvetésnek. A fideszes javaslatot végül 14-3 arányban leszavazta a képviselő-testület. Véletlen egybeesés talán, hogy pont másnap reggel vádolta meg a korábbi önkormányzati oldal a városvezetést azzal, hogy újra megemelték az alpolgármesterek fizetését.

Számháború Újpesten?

Más tekintetben sem csillapodnak az indulatok, Wintermantel ugyanis a választás után arról írt, hogy 9 milliárd forint volt értékpapírokban és készpénzben Újpest számláján. Az új vezetés szerint a valóság ezzel szemben az, hogy ez az összeg több mint 2 milliárd forinttal kevesebb.

Czigler László alpolgármester úgy fogalmazott, lehetséges, hogy ennyi volt a számlán, viszont a vállalt kötelezettségek jóval magasabbak voltak.  A hírek szerint az átadás-átvétel után arra jutottak, hogy körülbelül tízmilliárdos követelésállomány van a kerülettel szemben. Több olyan kiadás is megjelent, amelyet azonnal rendezni kellett. Például a helyi szakrendelő azonnal bejelentkezett azzal a kéréssel, hogy szüksége lenne az eredetileg tervezetten felül 115 millió forintra, valamint 25 millióra a karácsonyi jutalmakhoz. Ugyanígy az óvodák és a bölcsődék is 154 millió forintos kiegészítésre szorultak. 

A jelenlegi vezetés átcsoportosítással próbálja leküzdeni a hirtelen támadt gondokat, ezért lemondtak például egy 240 milliós relokációs projektet, amelyről szerinte az átadás-átvétel során csak annyi derült ki, hogy hol tervezik megvalósítani.

Wintermantel Zsolt azonban azt állítja, hogy példás rendben adta át Újpest költségvetését és aki mást állít az szerinte hazudik. 

Egy biztos a korábbi vezetés nem engedi Újpestet, illetve úgy tűnik továbbra is "kampányüzemmódban" folytatja harcát az újonnan felálló képviselő-testülettel szemben.