Messi hatodszorra is megkapta az Aranylabdát

Messi hatodszorra is megkapta az Aranylabdát

Lionel Messi megkapta hatodik Aranylabdáját a hétfő esti, párizsi gálán. A 30 jelölt közül sokan Virgil Van Dijkot tartották esélyesebbnek, akinek 2019-ben tulajdonképpen már csak ez a díj hiányzott, miután a Liverpoollal megnyerte a Bajnokok Ligáját, az UEFA Szuperkupát, Az Év Játékosa díjat a Premier League-ben, Az Év Játékosa díjat a Profi Labdarúgók Szervezeténél, az UEFA Év Férfi Labdarúgója díjat (és Az Év Védő Játékosa díjat is), valamint Hollandiával döntőt játszott a Nemzetek Ligájában.

A FIFA-nál ugyanakkor Lionel Messit választották Az Év Játékosának, viszont csapatával "csak" a spanyol bajnokságot nyerte meg, a BL-ből az elődöntőben pont a 'Pool ellen estek ki, a kupadöntőt a Valencia ellen bukták, a válogatottal a Copa America negyeddöntőjéig jutott.

A sajtóhírek ennek ellenére arról szóltak az elmúlt napokban, hogy az argentin az Aranylabda elsőszámú várományosa. Erős érv volt mellette, hogy az egész évet tekintve már 46 gólnál jár, pedig sérült is volt.

A tavalyi győztes, Luka Modric, miután megtörte Cristiano Ronaldo és Lionel Messi 10 éves uralmát, nem volt a top30 között, ilyen még nem fordult elő a szavazás történetében.

Messi ezzel rekordot döntött, eddig fej-fej mellett álltak Ronaldóval öt-öt Aranylabdával. A portugál a harmadik, Van Dijk a második helyen zárt az idei voksoláson.

Liverpool-játékos is kapott díjat

A legjobb kapusnak járó, frissen alapított Jasin-díj Alisson Beckerhez került, a női Aranylabdát az amerikai Megan Rapinoe kapta, a legjobb U21-es Matthijs de Ligt lett.