PISA-teszt: minden hatodik 15 éves magyar diák nagy bajban van

PISA-teszt: minden hatodik 15 éves magyar diák nagy bajban van

Lemaradunk.

Egy picit javult a magyar diákok teljesítménye a nemzetközi PISA-teszten, azonban az is kiderült, van a magyar diákok között egy komoly réteg, akiknek már most is jelentős a lemaradása - derül ki az Azonnali összeállításából.

Érdekesség, hogy a 15 évesek tudását mérő PISA-teszten az OECD-országok fiataljai vesznek részt, most 4 kínai tartományt is mértek. Az itteni diákok összesített átlagpontszáma szövegértésből 555, matematikából 591, míg természettudományból 590 pont volt. Kínát Szingapúr és Makaó követi a dobogón.

Ezzel szemben viszont az OECD-tagországok átlagpontszámai csak az alábbiak voltak: 487, 489, 489. Közülük a legjobb eredményeket az észt, a kanadai és a finn tanulók érték el, de például még az élbolyban végzett Írország, Korea, Lengyelország, Svédország, vagy Új-Zéland is.

A magyar diákok ugyan jobban teljesítettek, mint 2015-ben, azonban a javulás egyáltalán nem számottevő, másrészt a még romló tendenciát mutató OECD-átlagot sem érik el. 

Szövegértésből 476 pontot értek el, míg matematikából és természettudományból 481-481 pontot értek el a mieink.

A gond ugyanakkor az, hogy az összes hazai diák résztvevő 15,5 százaléka azon gyerekek közé tartozott, akik mindhárom területen a leggyengébb eredményt érték el, ez valamivel magasabb az OECD-átlagnál (13,4 százalék).

Ander: A hatalmi elit célja a kasztjukat engedelmesen kiszolgáló cselédek kitermelése 

Az teljesen nyilvánvaló, hogy egy rossz rendszerbe öntött plusz forrás sem tenne önmagában csodát. Tehát a több pénz követelése - amit amúgy egyáltalán nem lehet elhessenthető trivialitásnak tekinteni - még kevés lenne a boldogsághoz - mondta érdeklődésünkre Ander Balázs. 

"Oktatásügyi közhellyé vált Szent-Györgyi Albert mondása, amely szerint olyan lesz a jövő, amilyen a jelen iskolája. Ennek a lényegét a köznevelést a saját hatalmi céljai érdekében lezüllesztő Fidesz nagyonis felfogja. Ugyan 2030-ra egyre messzebb leszünk attól, hogy Európa legélhetőbb 5 országa közé kerüljünk, viszont ilyen eredményekkel stabilizáljuk helyünket az alsó ötben."

-mondta a Jobbik szakpolitikusa.

Úgy vélte: Versenyképességünk romlani fog, de a hatalmi elit célja nem a nemzet felemelése, hanem a kasztjukat engedelmesen kiszolgáló cselédek kitermelése. Olyan alattvalóké, akiknek a hátán az orbáni paradigma értelmében - "nálunk alacsonyak a bérek, és rugalmas a munka törvénykönyve" - fát lehet vágni, akik jók az urasági medencéket kitisztítani, vagy a tekintetes urak kedvére szolgálni azok luxusjachtjain.

A Jobbik ezzel szemben anyagilag és erkölcsileg megbecsült pedagógusokat, valamint a 21-ik század kihívásaira felkészített diákokat szeretne látni az iskolákban - mondta Ander Balázs.