Miután a kereszténydemokrata abban reménykedett, lesz jövője a széniparnak, napirendre vették a klímavészhelyzetet a parlamentben

Miután a kereszténydemokrata abban reménykedett, lesz jövője a széniparnak, napirendre vették a klímavészhelyzetet a parlamentben

A keddi napirend előtti felszólalások során szóba került a klímaválság is, igaz, némileg eltérő szempontok szerint.

A jobbikos Nunkovics Tibor a múltheti klímasztrájkra hívta fel a figyelmet, amelyet iskolás fiatalok szerveztek, mégis több ezren vettek rajta részt, és a résztvevők jobban átérezték a felelősségüket, mint a kormánypárti politikusok Ugyanakkor hangsúlyozta, a demonstráció nem a Fidesz ellen szólt, hanem egy ügy mellett állt ki. 

A képviselő szerint ugyan kis ország vagyunk, de a felelősségünk megvan a klímaváltozás hatásainak enyhítésében - ehhez pedig reálisan megvalósítható célokra van szükség. A Jobbik olyan klímapolitikáért fog küzdeni, amely például megakadályozná a Mátrai Erőmű működését - tette hozzá.

Szerinte a felelősség is kétirányú: tennie kell az állampolgároknak, de példát kell mutatnia a nagypolitikának is, de hiába dolgoznak együtt ellenzéki pártok szakértőkkel, ha a javaslatokat lesöpri a parlamentben a kormányoldal. 

Felrótta a szelektív hulladékkezelés és megújuló energiaforrások hiányát, majd az utóbbi kapcsán

arra kérte Mészáros Lőrincet, fektessen be a megújulókba.

Schanda Tamás államtitkár szerint is közös feladat a klímaváltozás elleni küzdelem, de a kormány nem bürokráciát akar építeni (ez a válasz arra, hogy a Jobbik szerint szükség van szakmai/tudományos háttérintézményekre - a szerk), hanem például 21-ről 27 százalékra növeli az erdeink területét, valamint úgy növelte a GDP-t több mint 4 százalékkal, hogy közben 0,6 százalékkal csökkentette a károsanyag-kibocsátást (továbbra is él az az ígéret, hogy 2030-ra a hazai villamosáram-termelés 90 százaléka karbonsemleges lesz).

A bombát azonban Latorcai János (KDNP) dobta le - közvetlenül a fenti mondatok után(!) -, aki a korszellemnek megfelelően arról beszélt, hogy a megújuló energiaforrások nem elegendőek, ezért szükség van például arra, hogy a legújabb technológiát felhasználva az óceánok mélyéről is kibányásszák a fosszilis forrásokat, majd reményét fejezte ki,

hogy lesz jövője a széniparnak Magyarországon.

Schanda Tamásnak kellett ismételten válaszolnia, aki valamiért egyáltalán nem azt mondta, hogy

"kedves képviselőtársam, nem, nem lesz jövője a széniparnak, hiszen az előbb pont erről beszéltem percekig",

hanem arról tájékoztatott, hogy mekkora bevételek származtak az utóbbi időszakban a bányakoncessziókból, majd elismerte, nagy szükség van a bányásztársadalom által képviselt értékekre. 

Ellenzéki siker

Egyébként nem sokkal később az Országgyűlés napirendre vette Schmuck Erzsébet (LMP)

az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról szóló

határozati javaslatát, így hamarosan tárgyalhat az ellenzéki beadványról a Tisztelt Ház.

Az LMP közleményében ezzel kapcsolatban örömét fejezte ki, hogy az Országgyűlés végre érdemben tárgyalhat a klímaválság kezeléséhez szükséges sürgető lépésekről, kezdődhet a vita korunk legnagyobb kihívásáról. 

"Ez az ügy pártpolitikán felül áll, a jövőnkről szól, így az ellenzéki pártok üdvözlik, hogy eggyel előrébb léphettünk"

- fogalmaztak.