Letartóztatták a fideszes politikust, Boldog „táskás emberét”

Letartóztatták a fideszes politikust, Boldog „táskás emberét”

Egy hónapra elrendelték F. Petrának, a kólafóbiás fideszes Boldog István jobbkezének előzetes letartóztatását – írja a torokszentmiklosi.hu helyi weboldal. Mint megkeresésükre a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya írta,

F. P. ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. november 29-én – a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt – egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A rendelkezésre álló adatok szerint a terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy több Településfejlesztési Operatív Programmal kapcsolatos pályázatnál irányított, jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól – mint a pályázatok elbírálásában döntési folyamatra ráhatással bíró hivatalos személy – jogtalan haszonra tett szert.

Az asszony fideszes színekben tagja Törökszentmiklós város képviselő-testületének, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlésének is.

Mint arról októberben beszámoltunk, Hadházy Ákos „helyi informátorától” értesült arról, hogy a fideszes Boldog István többszázmillió forintos önkormányzati megrendelések ügyében zsarolhatott több polgármestert Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. választókerületében. Ekkor Polt Péterhez fordult, hogy erősítse meg, folyik-e a választókerületben olyan korrupciós nyomozás, amelyben önkormányzatok és egy parlamenti képviselő is érintett.

A legfőbb ügyész szűkszavú válaszában elismerte, hogy ilyen büntetőügy valóban folyamatban van.

A választókerületből két képviselő ül az Országgyűlésben, és miután kiderült, nem a jobbikos Csányi Tamás az érintett, így kizárásos alapon csakis a fideszes Boldog István lehet az.

Hadházy szerint Boldog szülőfalujába, Kétpóra rendelte a települések vezetőit, és ott azt közölte velük, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből érkező uniós pénzekből csak úgy részesülhetnek, ha az általa megnevezett cégeknek vaskos megrendeléseket adnak. A konspiratív módon megrendezett, titkos találkozón a részvétel feltétele egy nyilatkozat aláírása volt, melyben támogatásukról biztosítják a választásokon Boldogot.

Boldog István több százmilliós korrupciós ügyében nyomozhat az ügyészség

A fideszes országgyűlési képviselő több százmillió forintos önkormányzati megrendelések ügyében zsarolhatott több környékbeli polgármestert - állítja Hadházy Ákos az ügyészség tájékoztatására hivatkozva. Hadházy „helyi informátoraitól" értesült az ügyről, majd Polt Péterhez fordult azzal a kérdéssel, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es választókerületben folyik-e olyan korrupciós nyomozás, amelyben önkormányzatok és egy parlamenti képviselő is érintett.

De hogy is nyúlták le a pénzt Boldogék?

A kulcs a 2016 júliusában alapított

Körös Tisza Menti Településfejlesztő Egyesület,

melynek székhelye ugyancsak a fideszes Boldog szülőfaluja, elnöke pedig nem más, mint a szintén fideszes F. Petra. Ez a fideszes álcivil szervezet adta ki a KöTi Mente Magazint, mely gyakorlatilag Boldog István kampányújságja.

KöTi Mente Magazin

A lap kiadásának költségeit Boldog és F. Petra önkormányzatok támogatásából fedezte, Szelevénytől például az ottani képviselő-testület 67/2016. (X. 27.) határozata alapján 1,2 millió forint plusz áfa összeget kaptak. A KöTi Menti Egyesület önkormányzati támogatásként 2016-ban 4,4, 2017-ben 15,3, 2018-ban pedig 9,6 millió forintot kapott.

Boldog és jobbkeze azonban nemcsak ilyen pitiáner összegekért hajolt le. 2018-ban

a központi költségvetésből csaknem 14, uniós forrásokból pedig több mint 71 millió forintot

vághattak zsebre az álcivil egyesületen keresztül – derül ki a bírósághoz leadott éves beszámolók adataiból.

Ezt a korántsem jelentéktelen uniós összeget sem a szél fújta össze nekik. Mint az Kunszentmárton képviselő-testületének 85/2017. (III. 30.) határozatából kiderül, a város vezetésével konzorciumba tömörült Cibakháza, Cserkeszőlő, Csépa, Nagyrév, Öcsöd, Szelevény, Tiszainoka és Tiszakürt, hogy EFOP-támogatást szerezzenek a „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” elnevezésű uniós pályázaton. Nos,

ehhez a konzorciumhoz csapódott Boldog István és F. Petra álcivil egyesülete is,

és részesült az elnyert 500 millió forintból.

Kunszentmárton mellett a Mezőtúr vezette konzorcium ugyancsak 500 millió forintra pályázott és nyert az EU-s pénzek szétosztásánál. Az előzővel azonos projektben a konzorciumvezető Mezőtúr mellett Túrkeve, Mezőhék, Mesterszállás, Örményes és Boldog szülővárosa, Kétpó volt önkormányzati tagja a konzorciumnak. Hozzájuk csatlakozott még a Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft., valamint Boldog és F. Petra álcivil egyesülete – olvasható a nonprofit cég honlapján.

Valószínűleg ezzel függ össze az a Facebook-bejegyzés, mely Cserkeszőlő hivatalos oldalán jelent meg november 27-én, és arról tájékoztatják a közvéleményt, hogy az ügyészség házkutatást tartott a polgármesteri hivatalban, ahol papír alapú és elektronikus adathordozókat foglaltak le.

F. Petra előzetes bejelentés nélkül (amely viszont kötelezettsége lett volna) távol maradt Törökszentmiklós Város Önkormányzata testületi üléséről. Most már tudjuk, miért.