Politikusok és szegényebbek gyermekei együtt várták a Mikulást

Sneider Tamás és Steinmetz Ádám jobbikos képviselők is elhozták saját kisfiaikat arra a Mikulás-ünnepségre, melyet a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány szervezett. A nehezebb anyagi helyzetben élő családok gyermekeit ugyanis egy parlamenti szeretetlakoma és körséta után ajándékokkal lepte meg a piros ruhás öregúr, a jobb körülmények közt nevelkedő gyerekek pedig együtt lehettek szegényebb kortársaikkal.

Ezúttal végre nem pártpolitikusok személyeskedésig fajuló vitájától vagy épp száraz közgazdasági fejtegetésektől, hanem gyerekzsivajtól volt hangos a Parlament Költségvetési Bizottságának terme. A Tisza Kálmán nevét viselő impozáns teremben rendezte ugyanis a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány immár hagyományosnak mondható Mikulás-ünnepségét.

A nehéz szociális helyzetben levő családokat segítő alapítvány azonban a piros ruhás, ősz szakállú öregúr érkezése előttre is szervezett programot azoknak, akikkel év közben kapcsolatba kerültek. Sütemények, szendvicsek, üdítők, illetve szaloncukor fogadta az érkezőket. A hatvan résztvevő „kétharmados többségét” a gyermekek alkották, akik jóízűen fogyasztottak a felkínált csemegékből, vagy épp kézműves foglalkozáson vettek részt Farkas Krisztina szóvivő, korábbi tévés szerkesztő-műsorvezető vezetésével.

Farkas Krisztina
Farkas Krisztinának óriási élmény volt a kézműveskedés

A vendégül látott, nehezebb anyagi helyzetben levő családok ebből az alkalomból parlamenti sétán is részt vehettek.  A séta ideje alatt Kiss Gabriellával, az alapítvány főtitkárával beszélgettünk, aki elmondta, immár harmadik alkalommal hívták meg azokat, akikkel kapcsolatba kerültek, illetve valamilyen formában segítették őket. A felállított karácsonyfa alatt-mellett csomagok sorakoztak, melyekről Kiss Gabriella elmesélte, azokat a Jobbik országgyűlési képviselői, illetve munkatársai állították össze.

Cipősdobozgyűjtésbe kezdtünk – mesélte a fiatalasszony, hozzátéve:

az itt levő szeretetvendégséghez is saját kezünkkel készítettük a süteményeket, melegítettük a tejet a forró csokihoz, a szendvicseket is mi gyártottuk.

Kiss Gabriella kiemelte,

a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványnak már szponzorai is vannak:

a Demeter Chocolate Kft., valamint egy székesfehérvári cukrászda önkéntes felajánlása révén tudják megörvendeztetni a rászoruló családokat egy-egy csomag szaloncukorral.

sütemény
A házi készítésű sütemények is önkéntes munkával készültek

Az alapítvány főtitkára azt is elárulta, a mostani Mikulás-ünnepséggel párhuzamosan országszerte ismét elindították A Szeretet Lángja elnevezésű akciójukat, mely során az ország legkülönbözőbb területén élő rászoruló családok karácsonyát kívánják szebbé tenni.

Van, ahol játékkal, van, ahol sajnos tűzifával segítünk, mert nekik a meleg a legnagyobb ajándék

– árulta el Kiss Gabriella. Mint fogalmazott, az ország egész területén viszik önkénteseik a csomagokat. Az adományok forrásáról elárulta, a jobbikos képviselők illetményük 10 százalékát ajánlják fel az alapítvány karitatív céljaira, másrészt pályázatok révén szereznek forrásokat a segítő szándékra. Kiss az adóbevallási időszak közeledtével arra is felhívta a figyelmet, immár két éve a személyi jövedelemadó 1 százalékát is fel lehet ajánlani az alapítvány javára.

Időközben a családok lassan visszaérkeztek a parlamenti körútról, a teremben pedig Tamás Róbert („Bobby”), az N1 TV operatőrének és társainak zenekara fogadta őket. A zenében is otthonosan mozgó fiatalok ugyancsak önkéntesként vettek részt a rendezvényen, gitáros-énekes vezetésükkel Mikulás-dalokat és karácsonyváró énekekkel várták az est „sztárvendégét”.

Bobby és társai
Bobby és társai vezették az énekes gyerekműsort

Aki kora délután meg is érkezett a gyerekek nagy-nagy örömére, és a névre szóló csomagokat kiosztotta nekik. Amitől viszont könnyes lett a szemünk: több olyan gyermek is volt, aki maga is hozott ajándékot a piros ruhás öregúrnak!

Volt kisgyerek, aki „csak” egy ölelést adott, volt, aki levelet írt neki, más egy csekélységet hozott, de az őszinte szándék mindegyik esetben szinte kézzel lehetett tapintani!

A nagy ajándékosztás után gyermekek szüleikkel együtt bontották ki a csomagokat. A kétéves Rozina Vácszentlászlóról érkezett, és nagy örömmel mutatta nekünk a Mikulástól kapott csokoládécsomagot. A parlamenti látogatáson a Szent Korona tetszett a legjobban a tatabányai Viviennek és Biankának, akik azt is elárulták, nagyon örülnek az ajándékcsomagban talált hajcsatoknak, kis pénztárcának, hajguminak, karkötőnek, fülbevalónak, kis babának – egyszóval mindannak, ami gyermekkorú kislányoknak „elengedhetetlen”.

Leültünk a kézművessarkot vezető Farkas Krisztinához is, aki saját bevallása szerint óriási élményként élte meg, hogy ebben a kis sarokban együtt lehetett a gyerekekkel. Mint mondta, már hetek óta készültek erre az eseményre: nyomtatták a színező lapokat, a kivágókat, de csomagolták az ajándékokat, szervezték a zenekart, illetve sokszor este vagy reggel is süteményt készítettek.

„Fontos hozzátenni, hogy a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány nemcsak kampányszerűen tart rendezvényeket, hanem szinte egész évben gyűjtünk valamiért. Mindenki beletette, amit tud, ezúton is köszönjük a felajánlásokat” – mondta a szóvivő.

Azt hiszem, ez pártoktól, színektől, oldalaktól független kell, hogy legyen mindenki életében, mert rászorulókról van szó, akiknek igenis elkél a segítség

– tette hozzá Farkas Krisztina.

Feleségével, illetve pici gyermekével érkezett az ünnepségre Sneider Tamás, a Jobbik elnöke. Érdeklődésünkre elmondta, számukra kötelesség, hogy segítsék a nehezebben élő családokat, és

nagy öröm, hogy ilyenkor nagyon sok gyermeknek tudnak segíteni.

Ha most valaki szétnéz a gyermekek arcán, akkor önmagáért beszél, hogy kell-e ilyen rendezvényeket csinálni – tette hozzá. A pártelnök azt is elárulta, elég sok gyermekkel meg van áldva a frakció, és többen, például Steinmetz Ádám is elhozta ide kisfiát. Jónak tartotta, hogy

az ő jobb körülmények között nevelődő gyermekeik is itt vannak a nehezebb sorsú gyermekekkel, tudnak velük beszélgetni, mert nem szabad, hogy szétszakadjon a magyar társadalom.

Azért kell segíteni minden rászorulót, hogy megkaphassák ugyanazokat a lehetőségeket, amik a középosztály vagy a jómódúak megkaphatnak – hangsúlyozta Sneider.

Mikulás
Jövőre is várjuk!

A gyerekzsivaj és a csomagolópapír sercegése tényleg elütött a Költségvetési Bizottság termében megszokott hangoktól, ahogy a Tisza Kálmán-terem szőnyegén sem sűrűn tologatnak piros játékbuszt. De ez talán még Kövér László házelnöknél sem verné ki a biztosítékot.

Tekintse meg Béli Balázs fotós kollégánk képgalériáját is!
Mikulásra várva
Mikulásra várva
24

Az N1 TV videós tudósítását itt tekintheti meg:

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
A Jobbik EP-képviselője szerint csütörtökön Orbán Viktor rendszere megbukott az Európai Parlament előtt azzal, hogy elfogadták a Magyarországot is elmarasztaló állásfoglalást.