Elhagyott mikulás csomagok lepték el Magyarországot

.
Forrás: Facebook

Egy közösségi médián indult kezdeményezés miatt titkos mikulások lepték el az országot. Az akció lényege, hogy bárki otthagyhat egy ajándékcsomagot például a helyi tömegközlekedésen, de bármilyen forgalmas hely is megteszi a szervezők szerint.

A Facebook-on indított esemény oldalán instrukcióval is ellátják az ajándékozókat, ugyanis arra kéri a szervező a résztvevőket, hogy azt írják fel a papírra:

„Én egy elhagyott csomag vagyok. Azért hagytak el, hogy szebbé tegyem a napodat. Vigyél haza!"

Az akció hamar népszerűvé vált és az elmúlt napokban el is lepték hazánkat az elrejtett mikulás csomagok. A kezdeményezés ötletgazdája úgy fogalmazott, hogy

"tavaly, amikor elindítottam ezt az akciót nem is reméltem, hogy 1600 visszajelzés érkezik az eseményre, azt meg még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy idén több mint 11 ezer."

.
Az esemény plakátja.

Hozzátette, hogy  hálásan köszöni, hogy sok ember időt szánt a csomagok elkészítésére.

"Eddig közel 5000 elhagyott csomagról tudok, melyek közül néhányat, - az elküldött fényképek alapján- nyomon tudtam követni az elhelyezéstől egészen a megtalálásig. "

- összegezte az akciót a szervező. 

Szintén egy ehhez hasonló kezdeményezést indítottak útjára Jászberényből is. A szervező lapunknak elárulta, hogy azért döntött az akció mellett, hogy egy kicsit törődjünk egymással, a másikkal, mert sajnos a mai rohanó világban, nagyon sokan már azt sem tudják hogy a szomszédban ki lakik.

Nagyon örültem, hogy ilyen sokan csatlakoztak, egytől egyig fantasztikus emberek. Célom az volt, hogy okozzunk a másik "ismeretlen" embernek is örömet, törődjünk egymással, és persze az hogy mosolyt csaljak az emberek arcára. Láttam, mennyire örült neki aki megtalálta, nagyon örültem ezeket látva, hogy nagyon sok embernek feldobtuk a napját.

-  tette hozzá. 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
A Jobbik EP-képviselője szerint csütörtökön Orbán Viktor rendszere megbukott az Európai Parlament előtt azzal, hogy elfogadták a Magyarországot is elmarasztaló állásfoglalást.