Molnár Zsolt mellett a II. kerületi polgármestert is megzsarolta az Angyal Ügyvédje

Molnár Zsolt mellett a II. kerületi polgármestert is megzsarolta az Angyal Ügyvédje

Ahogy korábban írtuk, az MSZP országgyűlési képviselője, Molnár Zsolt az ATV reggeli adásában adásban ismerte el, hogy ő az a szocialista politikus, akit megzsarolt az Angyal ügyvédje nevezetű blog, amely a Borkai-ügyhöz hasonló leleplezést ígért az ellenzéki oldalon. 

Molnár Zsolt arról is beszélt, hogy rajta kívül egy fővárosi ellenzéki polgármestert is megzsaroltak vele. A 24.hu információi szerint a II. kerület polgármesteréről, Őrsi Gergelyről van szó, amit maga az érintett is megerősített. Azonban azt mondta, részleteket egyelőre nem tud elárulni, mert rendőrségi ügy van folyamatban, és ez akadályozná a nyomozást.

Őrsi elöljáróban csak annyit mondott, hogy Molnár Zsolt pártigazgatón és egy másik személyen keresztül zsarolták, nem direkten őt. Az Angyal Ügyvédje blog szerint Molnár és Őrsi egy VI. kerületi társasházba jártak kábítószerezni és prostituáltakat is hívtak oda házhoz. A kérdéses lakás állítólag Molnár tulajdonában van, de az nem szerepel a vagyonnyilatkozatában. 

Az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt kijelentette, hogy nincs eltitkolt vagyona, és kábítószert sem fogyasztott soha. Szerinte a zsaroló csak a Borkai-ügyön bátorodott fel, azt ugyanakkor elutasította, hogy megnevezze a zsarolásban érintett fiatal polgármestert. Molnár abban is biztos, hogy róla soha nem készült terhelő videófelvétel. 

Mivel Molnár Zsolt a Nemzetbiztonsági bizottság tagja, arról érdeklődtünk a parlamenti bizottság elnökénél, Lukács László Györgynél, hogy ez esetben el kell-e rendelni bármilyen vizsgálatot. A jobbikos politikus lapunknak úgy fogalmazott, hogy

nem lesz előreláthatóan nemzetbiztonsági vizsgálat Molnár Zsolt ügyében. Ilyen esetekben mindig az Alkotmányvédelmi Hivatal indít vizsgálatot, hogy mennyire hitelt érdemlő a politikus fenyegetettsége. 

Attól függetlenül, hogy történt-e szexparti, vagy sem, Molnár Zsolt az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának tagja, ami azt jelenti, hogy nemzetbiztonsági védelem alatt áll. Információt gyűjteni róla, vagy megzsarolni újabb kérdéseket vet fel. Emlékezetes, korábban a szintén nemzetbiztonsági védelem alatt álló Demeter Mártanak az orvosi dokumentumait szivárogtatták ki a Honvédkórházból.

Őrsi Gergely nem vagyok zsarolható

A II. kerületi polgármester, Őrsi Gergely saját közösségi oldalán reagált arra, hogy megzsarolták őt. A politikus szerint az elmúlt napokban áttételesen, több forráson keresztül olyan információkról szerzett tudomást, miszerint zsarolási, lejáratási kísérletre készülnek ellene.

Számomra elfogadhatatlan, hogy alaptalan, a családomat is érintő vádaskodások érjenek engem az elkövetkezendő időszakban 

- tette hozzá a polgármester.