Két kormánypárti politikus jelentkezett a parlamentben, hogy elolvasta a színháztörvényt

Két kormánypárti politikus jelentkezett a parlamentben, hogy elolvasta a színháztörvényt

Persze, jöttek a kisnyilasok is.

Ahogy arról beszámoltunk, reggel 9 óra előtt 2 perccel megjelent a Parlament honlapján a kulturális életet napok óta lázban tartó törvénytervezet. A salátatörvény mégsem egyéni képviselői indítványként, hanem kormány-előterjesztésként kerül a Ház elé, és mivel kivételes eljárást is kértek rá, szerdán már a végszavazást is megtartják róla.

Benyújtotta és kivételes eljárást kért a „Borkai-féle orgiapárt" a „Gothár-féle zaklatószínházakról" szóló törvényjavaslatra

Megjelent a Parlament honlapján a kulturális életet napok óta lázban tartó törvénytervezet. A salátatörvény mégsem egyéni képviselői indítványként, hanem kormány-előterjesztésként kerül a Ház elé, és mivel kivételes eljárást is kértek rá, szerdán már a végszavazást is megtartják róla. Módosul(hat) a társasági adóról szóló törvény is: ezentúl a műemléki beruházásoknál (pl.

Az ellenzéki országgyűlési képviselők igyekeztek is tematizálni a napirend előtti felszólalásokat, azonban a parlament tekintélyét ma sikerült tovább rombolnia patkó mindkét oldalának. 

Például Szabó Tímea (Párbeszéd) eljutott odáig a Gothár-Mihályi-ügyek eltérő megítélétől odáig, hogy a kormányzat nem beszél "zaklató egyházakról", és nem vonják meg tőlük az állami támogatásokat, annak ellenére sem, hogy az egyházaknál is napvilágra kerülnek szexuális visszaélésekről szóló hírek. 

Rétvári Bence államtitkár sem volt rest a demagógiában. A kormánypárti politikus a színházi világ törvényi megváltoztatása elleni felszólalásokat helyezte szembe a nőket ért erőszak elleni tiltakozásokkal. Egészen elszomorító módon, számon kérte a női politikusokon, hogy korábban miért tiltakoztak monoklival a Parlamentben a Marton-féle szexuális zaklatási botrány idején, és most miért nem teszik azt meg.

Egyébként a fideszes levezető elnök, Lezsák Sándor nem vetette fel, hogy bármely fenti megnyilvánulás sértené a Parlament tekintélyét - pedig a szájzártörvény benyújtása azt mutatja, a Fidesz-KDNP nagyon érzékeny lett erre. 

A jobbikos Brenner Koloman több példán keresztül kívánta bemutatni, hogy az "egypárti túlhatalmat kiépítő Fidesz" elhallgattatja a neki nem tetsző véleményeket. Szerinte ebbe a sorba illeszthető a már majd évtizedes kulturkampf is. Azért akarják központosítani a kultúrát, mert az elmúlt időszakban nem sikerült semmilyen nemzetközi eredményt felmutatniuk az általuk támogatott művészeknek.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/QI0grbRu-dE.jpg?itok=Oy9ektf0","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=QI0grbRu-dE&feature=youtu.be","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

Az elhangzottakra választ adó Dömötör Csaba többek között arról beszélt, hogy nem Gyurcsány Ferenc jelenti a poklot, annál mélyebbre is lehet süllyedni: oda azok kerülnek, akik a posztkommunistákhoz dörgölőznek. Szerinte az, hogy a Jobbik helyben együttműködött az ellenzéki pártokkal az önkormányzati választásokon, az egy

"igazi XXI. századi kisnyilas tempó."

(Lezsák Sándor nem szólt közbe.) 

Az ezután következő LMP-s Keresztes László Lóránt viszont bocsánatkérésre szólította fel Dömötör Csabát, amiért mindenről beszélt, csak a kérdésre nem reagált érdemben. Egyébként hangsúlyozta, a kormánypártok már minden értéküket megtagadták, nem keresztények, nem konzervatívok, nem nemzetiek, sőt, szerinte már a rendszerváltás idején is bolsevikok voltak, csak akkor még inkább úsztak az árral. Erre példa, hogy már húsz alkalommal szavazták le az ügynöktörvényeket 

Botrányosnak nevezte, hogy bármiféle egyeztetés nélkül hétfő reggel beterjesztették a színháztörvényt, amiről szerdán már szavaznának is. 

Keresztes László Lóránt azt kérte, emelje fel a kezét az a kormánypárti politikus, ki elolvasta már a törvényjavaslatot: ketten vállalták ezt fel (azért nem volt telt ház a kormánypárti patkóban).

Rétvári Bence szerint azonban ez csak egy "liberális felbujtás", és a kormányzat továbbra is csak azt akarja, ha költségvetési támogatással is működik egy színház, akkor az intézményben tapasztalható törvénytelenség ellen felléphessen az állam.