Bencsik János: "Javaslom minden érintett állami cégvezetőnek, hogy terápiás jelleggel vegye igénybe a BKV és a MÁV szolgáltatásait"

Bencsik János: "Javaslom minden érintett állami cégvezetőnek, hogy terápiás jelleggel vegye igénybe a BKV és a MÁV szolgáltatásait"

82 milliárdért vesz autókat az állam. A jobbikos politikus közérdekű adatigénylést nyújt be az ügyben.

Bencsik János, a Jobbik országgyűlési képviselője közérdekű adatigénylést nyújtott be, hogy kiderüljön, pontosan mely állami szervek hány darab, milyen típusú és összegű gépjárművet szereztek be. 

Először a Népszava írta meg, hogy a Porsche Hungária kapta a legnagyobb, több mint 54 milliárd forintos megbízást azon a tenderen, amelyen összesen 82,5 milliárd forintot költ az állam gépjárművekre.

A pályázatokon rendre jól szereplő Porsche mellett még négy másik autókereskedővel szerződött az állam milliárdos nagyságrendű autóbeszállításra, valamint szervizelésre. A Magyar Suzuki például 12 milliárdos, míg a Schiller Autóház 10,8 milliárdos tételben szerződött a pályázatot kiíró Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal (KEF). A szerződések alapján a következő kilenc évben minisztériumok, valamint más költségvetési szervek hívhatnak le különféle típusú autókat.

Bár a közbeszerzési értesítőből nem derült ki, hogy pontosan hány gépjárművet venne az állam, és azt sem lehet tudni, hogy autónként mennyit fizet majd az adófizetői pénzekből, az Index szerint alsó középkategóriájú személygépkocsikat 4,6 milliárd forintért, középkategóriájú ügyintézői személygépkocsikat 14 milliárdért, többfunkciós középkategóriájúakat 8,5 milliárdért vásárolnának. Ezzel szemben felső középkategóriájú autókra 

16,75 milliárd forint közpénzt költenének.

Emellett különféle kategóriájú egyterű személyautókat 14,7 milliárdért vennének, terepjárókra pedig 8,5 milliárd jutna.

Ötszemélyes áruszállító pick-upokra 1,5 milliárd forintért vár ajánlatokat a főigazgatóság, kisáruszállítókat 1,85 milliárdért vásárolnának, többfunkciós kisáruszállítókat 2,8 milliárdért vennének.

5 milliárdért vásárolnának kompakt áruszállítókat, 2,2 milliárd jutna magasított áruszállítókra, speciális kialakítású szállítójárműveket pedig 2 milliárdért vásárolnak.

"Javaslom minden érintett állami cégvezetőnek, hogy terápiás jelleggel vegye igénybe a BKV és a MÁV szolgáltatásait"

Bencsik János lapunk megkeresésére közölte, hogy a mai napon közérdekű adatigénylést nyújt be, hogy kiderüljön, pontosan mely állami szervek hány darab, milyen típusú és összegű gépjárművet szereztek be.

fghj

Az országgyűlési képviselő szerint nemcsak a tender keretösszege, de a felső középkategóriás autók aránya is érdekes kérdéseket vet fel. A Jobbik budapesti elnöke portálunknak megjegyezte: mindaddig, amíg emberek százezrei nem tudnak időben beérni a munkahelyükre a horribilis késéseket produkáló, járatkimaradásokkal terhelt elővárosi vonatközlekedés miatt, addig legalábbis visszás, hogy állami vezetők közpénzből vásárolt és lízingelt autókkal grasszálnak.

"A közérdekű adatigénylés eredményeit nyilvánosságra fogom hozni, addig is javaslom minden érintett állami cégvezetőnek, hogy terápiás jelleggel vegye igénybe a BKV és a MÁV szolgáltatásait. Bízom benne, hogy motiváló erővel fog bírni a budapesti és elővárosi vonatközlekedést évek óta halogató döntéshozókra"

- fogalmazott a jobbikos képviselő.

Nem csak az állami, a MÁV vezetőinek is jár a kényelem

Természetesen nem csak az állam kényezteti magát felső középkategóriájú autókkal.

Ahogyan arról lapunk beszámolt, ötszázharminchat lízingelt személygépjárműért havonta 98 millió forintot fizet a MÁV-csoport hat tagja. A lapunk kérésére megküldött adatokból kiderül: felsővezetői luxusautótól a kilencszemélyes mikrobuszon át a terepre is alkalmas típusig terjed a vasúttársaság autóparkja. Közülük messze kiemelkedik két, valóban felsővezetőkhöz méltó Volkswagen Arteon, havi bérleti díjuk 274 ezer forint. 

További részleteket itt olvashat:

Luxustól a mikrobuszon át a terepautóig: itt a MÁV személyautóflottája

Ötszázharminchat lízingelt személygépjárműért havonta 98 millió forintot fizet a MÁV-csoport hat tagja. A lapunk kérésére megküldött adatokból kiderül: felsővezetői luxusautótól a kilencszemélyes mikrobuszon át a terepre is alkalmas típusig terjed a vasúttársaság autóparkja. Szemezgessen Ön is az adathalmazból! Mindössze 7, azaz hét darab személygépkocsit tulajdonol, ezzel szemben 536-ot lízingel a MÁV-csoport, pontosabban az a hat cég, akik érdemben válaszoltak adatkérésünkre.