A Boldog-féle korrupciós botrányban több házkutatás is történt, két nyertes konzorciumnak is tagja volt az álcivil egyesület

A Boldog-féle korrupciós botrányban több házkutatás is történt, két nyertes konzorciumnak is tagja volt az álcivil egyesület

Csányi Tamás: A kétharmad érdekében nem tartóztatják le Boldog Istvánt.

Nemcsak Cserkeszőlőn, hanem több más helyen is házkutatást tartott az ügyészség a fideszes Boldog István „táskás embereként” elhíresült Fehér Petra ügyében – tudta meg az Alfahír. A nőt december elején helyezték letartóztatásba, majd nem sokkal később négy másik személyt is hatósági kényszerintézkedésnek vetettek alá: hármat letartóztatták, egy személy pedig nyomkövetőt kapott.

November 27-én Cserkeszőlő önkormányzata tájékoztatta a közvéleményt Facebook-oldalán, hogy a község polgármesteri hivatalában házkutatást tartott a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), melynek során papír alapú és elektronikus adathordozókat foglaltak le. A napokban e-mailben és telefonon is megkerestük a nyomozást folytató KNYF-et, hogy az ügyben más önkormányzatnál, gazdálkodónál, civil szervezetnél is tartottak-e házkutatást. A levélre választ még nem kaptunk, telefonon pedig csak annyit tudtunk meg, hogy

volt máshol is házkutatás.

Az ügyet még októberben robbantotta ki Hadházy Ákos független és Csányi Tamás jobbikos országgyűlési képviselő. Hadházy kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész megerősítette, hogy folyik nyomozás Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. választókerületében olyan korrupciós ügyben, melyben önkormányzatok és egy parlamenti képviselő is érintett. Csányin kívül pedig csak a fideszes Boldog bír parlamenti mandátummal a térségben.

Mint kiderült, az uniós és önkormányzati pénzek lenyúlásának kulcsa a Körös Tisza Menti Településfejlesztő Egyesület, melynek elnöke Fehér Petra, Boldog István asszisztense, a törökszentmiklósi képviselő-testület fideszes politikusa. Az álcivil egyesület településekkel közös konzorciumban pályázott uniós forrásokra, konkrétan a „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” elnevezésű uniós pályázatsorozat keretében. Az egyesület jelen ismereteink szerint

két konzorciumnak is tagja volt,

a Kunszentmárton vezette szövetség mellett a Mezőtúr által vezetett konzorciumban is részt vett. A településcsoportok mindkét pályázaton 500-500 millió forintnyi uniós forrást nyertek el, az egyesület pedig ebből – a bírósághoz leadott éves beszámolója szerint 71 millió forintban részesült. Ilyen előzmények után helyezték letartóztatásba Fehér Petrát, és vélhetően az ezekben a konzorciumokban felbukkanó települések közül lehetett még, amelynek hivatalában ugyancsak házkutatást tartott a KNYF.

Letartóztatták a fideszes politikust, Boldog „táskás emberét"

Egy hónapra elrendelték F. Petrának, a kólafóbiás fideszes Boldog István jobbkezének előzetes letartóztatását - írja a torokszentmiklosi.hu helyi weboldal. Mint megkeresésükre a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya írta, F. P. ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság 2019.

A másik személy, akinek kattant a kezén a bilincs K. Ferenc, aki a Debköz Kft. nevű közbeszerzési tanácsadó cégnek volt a tulajdonos-ügyvezetője. Hadházy szerint ez a cég volt, aki a fideszes Boldog István körzetében intézte

azoknak a kamu közbeszerzéseknek a lepapírozását, ahol messziről – szó szerint, 200 km távolról is – látszik a csalás, olyan primitív módon manipulálták a falvak és városok uniós támogatásának pályázatait.

Boldog Istvánt hivatalosan még nem gyanúsították meg.

„Annál nagyobb bizonyíték nincs, mint hogy Fehér Petra, aki az ő első számú segítője volt, és nagyon közeli munkatársa, előzetes letartóztatásban van. És a Fidesz rendszerét ismerve tudjuk azt, hogy ő nem dolgozhatott önállóan, nem hozhatott döntéseket önállóan a választókerület ügyeit illetően, hiszen a választókerületnek az elnöke Boldog István országgyűlési képviselő volt” – nyilatkozta Csányi Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Tehát feltételezhetően Boldog István tudtával, sőt én meg merném kockáztatni azt, hogy Boldog István vezetésével hajtotta végre azokat a cselekményeket, amelyekkel kapcsolatban most nyomoz Fehér Petra ellen az ügyészség

– tette hozzá a konzervatív politikus.

Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. választókerülete huszonhárom településből áll. Csányi Tamás szerint eddig mindössze Markót Imre, Törökszentmiklós polgármestere jelezte, hogy nem érintett az ügyben. Rajta kívül Cserkeszőlő újonnan megválasztott polgármester, Varga Attila írta a már idézett Facebook-bejegyzésben, hogy

ezen nyomozás nem kapcsolható semmilyen módon a jelenlegi vezetéshez. Mi csak elszenvedő alanyai vagyunk a kényszerintézkedésnek.

Csányi szerint a NER eddig nem arról volt híres, hogy az embereit beáldozza még ennél sokkal nagyobb horderejű ügyekben sem, úgy véli, itt valami „háttérügy lehet”. Azonban – véli a jobbikos honatya –

Simonkához hasonlóan Boldogot sem fogják letartóztatni, bent fogják hagyni a Parlamentben, és a ciklusban végig fogja nyomogatni a gombokat, így biztosítani fogja a kétharmadot.
!(youtube-video://Pi3bRd1uiog)