Vádat emeltek Trump ellen

Hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával vádolják Donald Trump amerikai elnököt

- jelentette be kedden Jerry Nadler, a demokrata többségű képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke és Adam Schiff, a hírszerzési bizottság vezetője. Nadler kijelentette: Donald Trump veszélybe sodorja a demokráciát és a nemzetbiztonságot. Majd Adam Schiff részletezte a két vádpontot.

A bejelentést a törvényhozók a képviselőházban tették meg, Nancy Pelosi házelnök jelenlétében. Nadler kijelentette: Trump a törvények felett állónak tekinti magát, de senki, még az elnök sem áll a törvények felett. Leszögezte, hogy a tét a következő választások tisztasága, és - mint fogalmazott - "ezért kell most cselekednünk"

Adam Schiff szerint Donald Trump "nem hagyott számunkra választási lehetőséget". Hozzáfűzte: ha a demokrata törvényhozók nem tesznek semmit, akkor az elnök cinkosává válnak.

A hatalommal való visszaélés vádpontja arra vonatkozik: a feltételezések szerint Donald Trump nyomást gyakorolt Ukrajnára, hogy indítson vizsgálatot politikai riválisa, Joe Biden, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa és volt alelnök ellen korrupció gyanújával az ukrajnai üzleti ügyei miatt. A kongresszus akadályozására vonatkozó vádpont azért teszi felelőssé az elnököt, mert megakadályozta egyes munkatársai részvételét  az impeachment-eljárás előtti vizsgálatokban.

Az ügyről itt írtunk részletesen: 

Megbuktatják Trumpot?

Most kezd igazán beindulni a Donald Trump elleni impeachment-eljárás, a demokraták nekifutnak az elnök elmozdításának. Bemutatjuk, hogy pontosan mi indukálta a folyamat megkezdését, valamint milyen következményei lehetnek annak, hogy megpróbálják kirángatni Trumpot az Ovális Irodából. Először szeptember 20-án, a Wall Street Journal írt arról a telefonhívásról, mely Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között zajlott.

A két vádpontot a törvényhozók 17 tanú több mint száz óráig tartó meghallgatása után fogalmazták meg. Az igazságügyi bizottság várhatóan még a héten szavaz a vádakról, majd a döntést a ház egésze elé terjesztve, a képviselőház voksol az elnök alkotmányos úton történő felelősségre vonásának, azaz felmentési eljárásának megindításáról.

Itt pedig a meghallgatásokat foglaltuk össze:

"Saját érdekeit az Egyesült Államok érdekei elé helyezte" - már fogalmazzák a vádiratot Trump ellen

Ha valaki lemaradt volna az egész sztoriról, röviden összefoglalva: Donald Trump július 25-én telefonon beszélt arról Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy fel kéne újítani a Joe Biden fiával, Hunter Bidennel kapcsolatos ügyekről szóló ukrajnai nyomozást amik tulajdonképpen nem is kapcsolódtak a demokrata elnökjelölt-aspiráns fiához Trump július 18-án fagyasztotta be az

Pelosi a bejelentés előtt közölte: Donald Trump "megpróbálta korrumpálni a soron következő választásokat" és az elnök "továbbra is veszélyt jelent nemzetbiztonságunkra".

Donald Trump szintén a bejelentés előtt a Twitteren azt írta, semmi rosszat nem tett, a két vádpont kihirdetése után pedig boszorkányüldözésről írt.

Az elnök a bejelentés után több Twitter-bejegyzést is közzétett. Az egyikben Adam Schiff kaliforniai törvényhozót "totálisan korrupt politikusnak" nevezte, aki szerinte "szörnyűséges és csalárd közleményt" olvasott fel. Jerrold Nadler képviselő szavait nevetségeseknek minősítette, hozzáfűzve, hogy szerinte maga Nadler és a többi demokrata párti politikus is tudja, hogy amit mond, nem igaz.

Trump beleáll

A Fehér Ház szóvivője, Stephanie Grisham közleményben tudatta, hogy az elnök az impeachment-eljárás szenátusi szakaszában, a szenátusban tartandó perben reagál majd a vádpontokra.

Az elnök a hamis vádakkal a szenátusban foglalkozik majd és arra számít, hogy teljes mértékben tisztázzák majd, mivel semmi helytelent nem tett

- olvasható a közleményben.

Grisham az impeachment-eljárást csaló folyamatnak minősítette, amelyet a demokraták szerinte már Donald Trump hivatali beiktatása előtt fontolgattak. Hangsúlyozta: a demokraták "megalapozatlan és pártos" kísérletet tettek az elnök hatalmának aláásására. "A képviselőházi demokraták hosszú ideje akarják megváltoztatni 63 millió amerikai szavazatát" - fogalmazott.

Sajtótájékoztatót tartott Kevin McCarthy, a képviselőházban kisebbségben lévő republikánusok frakcióvezetője. Leszögezte: "más országok csodálnak bennünket, mert hiszünk a jogállamban, hiszünk a tisztességes eljárásokban. De nem a Nancy Pelosi által vezetett képviselőházban".

Hillary Clinton, aki demokrata párti elnökjelölt és Donald Trump vetélytársa volt a 2016-os elnökválasztáson, üdvözölte a demokraták döntését, és azt hangoztatta, hogy Trump "háborút folytat a demokrácia ellen".